Index Vakbarát Hírportál

Serena Williams megint rosszul lett

2014. szeptember 23., kedd 12:00

A világelső Serena Williams rosszullét miatt feladta második fordulóbeli mérkőzését a francia Alize Cornet ellen a 2,44 millió dollár (593 millió forint) összdíjazású, keménypályás női tenisztornán, a kínai Vuhanban. Az amerikai sztárjátékos az első szett végén kért ápolást, jeges törölközővel hűtötte magát, lázat mért, majd jelezte, hogy nem tudja folytatni. Végül az orvos támogatásával hagyta el a pályát.

Serena Williams júliusban Wimbledonban szintén rosszullét miatt volt kénytelen feladni párosmérkőzését testvérével, Venusszal.

A tizedik helyen kiemelt Jelena Jankovic sem tudta végigjátszani a meccsét, a szerb teniszező sérülés miatt lépett vissza öt gém után az amerikai Coco Vandeweghe ellen, írta az MTI.

2. forduló (a 16 közé jutásért):

Rovatok