A hétvégi Davis Kupa-döntőt megnyerő Roger Federernek és a svájciaknak jól álltak a csillagok a 2014-es BNP Paribas Davis Kupa-évadban és a svájciak meg is ragadták a kínálkozó lehetőséget. Federer éveken keresztül fontosabb – Grand Slam-győzelmek és világranglistás - szempontok miatt hátrébb sorolta a tenisz egyetlen csapatversenyét. Ám idén csapattársa, Stan Wawrinka unszolására és a kiváló sorsolást látva elkötelezte magát a versenysorozat mellett.

A svájciaknak rögtön az első fordulóban szerencséjük volt azzal, hogy az általában a Novak Djokoviccsal, Janko Tipszareviccsel és a páros ász Nenad Zimonjiccsal felálló bombaerős szerbek sérülés, eltiltás és egyéb okokból kifolyólag gyakorlatilag a harmadik csapatukat küldték pályára.

A negyeddöntőben a svájciak otthon így is csak kínkeservvel, 1-2-ről fordítva verték a gyengécske kazahokat, hogy azután az elődöntőben a szintén erősnek nem nevezhető olasz csapaton lépjenek túl. A döntőre pedig, mint utólag kiderült, megsérült és harcképtelenné vált a franciák legerősebb játékosa, Jo-Wilfried Tsonga.

Hiba lenne azonban Svájc történelmi Davis Kupa-győzelmét csak a szerencsének tulajdonítani. Hogy egyáltalán esélyük lehetett, az köszönhető annak, hogy Stan Wawrinka Magnus Norman edző keze alatt az elmúlt években felnőtt Federer mellé és saját jogon világklasszissá vált – idén év elején megnyerte az Australian Opent, és 4. helyen zárta év végén a világranglistát –, aki bárkit le tud győzni.

Severin Lüthi csapatkapitány, aki Stefan Edberg mellett Federer másodedzője is, igazi csapattá kovácsolta a sztárokból (Federer és Wawrinka) és alig ismert másodhegedűsökből (Michael Lammer és Marco Chiudinelli) álló svájciakat, akik a döntő hetében túl tudták tenni magukat a Federer hátsérülése okozta bizonytalanságon és a londoni teniszvébén Federer és Wawrinka egymás elleni elődöntőjéből eredő konfliktusokon, köztük a Federer feleségének bekiabálása miatti összezörrenésen.

Lüthi zseniális húzása – és szerénysége bizonysága – volt még a döntőben David MacPherson, a párosban világelső Bryan testvérek edzőjének szerződtetése, aki mindössze egyetlen meccsre, a második napi párosra készítette fel nagyszerűen a svájciakat. Lüthi tudta, hogy a páros mennyire fontos, és ezért készültek a biztonság kedvéért Federer nélküli variációkra is.

A másik oldalon Tsonga sérülése mellett úgy tűnt, hogy a franciákat bénítja a hazai pálya és a rekordszámú nézősereg jelentette nyomás. Hetek óta együtt készülhettek, ők választhatták a helyszínt és a salakos borítást, ami természetesen előny, ugyanakkor heteken át házigazdaként, a média össztüze alatt viselni a terhet olykor nehezebb, mint pár nap akklimatizáció után vendégként belevágni a versenybe. A franciák közül egyedül a showman Gael Monfils-t dobta fel a futballmeccsekről ismert hangulatot varázsoló közönség, amikor pénteken brillírozva le is győzte a háta miatt még óvatosabb Federert. A többiek idegesnek, görcsösnek tűntek, mint akiket a nagy akarás megbénít.

Bár utólag könnyű okosnak lenni, de úgy tűnt, Arnaud Clément kapitány hibázott Tsonga nevezésével. Az egyes számú francia már a bordeaux-i edzőtáborban is fájlalta a kezét, az évzáró vébé előtti utolsó, párizsi versenyen korán kiesett, de ezzel együtt vállalta a játékot. A pénteki egyes vereség után azonban kénytelen volt visszalépni. Kiesésével pedig a franciák lehetőségei igencsak beszűkültek, és a beugró, nem túl jó formában teniszező Richard Gasquet sem egyesben, sem párosban nem tudott felnőni a feladathoz.

Ugyanakkor a franciáknak van egy világklasszis párosuk, az összeszokott Julien Benneteau és Edouard Roger-Vasselin személyében, és tudván, hogy páros nélkül nem könnyű Davis Kupa-döntőt nyerni, Clément ezzel is számolhatott volna a csapatépítésnél. Példaként ott vannak az amerikaiak, akik évek óta stabilan játszatják a Bryan fivéreket, amivel ugyan kevesebb játékosnak juthat szerep egyéniben, viszont gyakorlatilag garantált pont a csapatnak. Az USA ezzel a taktikával hódította el a Davis Kupát 2007-ben.

A játékosokon túl azonban a közönség is kellett ahhoz, hogy ilyen hihetetlenül hangulatos Davis Kupa-döntőt játszhassank  Lille-ben. Nem túl nagy kockázat kijelenteni, hogy ilyen hangulatot nem lehet gyakran átélni teniszversenyen. A franciák lelkesen, de alapvetően sportszerűen szurkoltak, amihez persze hozzájárul az is, hogy Roger Federer az egyik nagy kedvenc Franciaországban. Amikor a döntő mérkőzésen, vesztes állásnál hirtelen felzúg a francia himnusz, a Marseillaise 27 ezer ember torkából, akkor ember legyen a talpán akinek nem lúdbőrzik a háta.

Svájc tehát némi szerencsével, de teljesen megérdemelten nyerte a 2014-es Davis Kupát. Federer kipipálhatja ezt a trófeát is a nagyon kevés hiányzó közül. A franciák emelt fővel hagyhatják el Lille-t, a Davis Kupa pedig újfent bebizonyította, hogy egy egészen egyedi, de izgalmas versenysorozat, aminek különleges helye van a teniszversenyek között.