Index Vakbarát Hírportál

Bennmaradás a cél a Fed Kupában

2015. január 8., csütörtök 16:32

Babos Tímeával és nélküle is a bennmaradás a cél Juhász Gábor kapitány szerint a tenisz Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoport budapesti tornáján. A decemberben 1988 óta harmadszor kinevezett szakvezető a hétfői határidőig Jani Rékát (290. a világranglistán), valamint a junior Gálfi Dalmát (617.), Bondár Annát (652.) és Stollár Fannyt (-) nevezte be a február 4. és 7. között a Syma Csarnokban sorra kerülő versenyre.

"Babos Timi és a szövetség között egyelőre nincs megegyezés arról, hogy milyen feltételekkel vállalja a szereplést. Szerettem volna őt nevezni első számú játékosként, és várom a megegyezést, elvégre még van két cserelehetőségem" - nyilatkozta a szövetség honlapján Juhász Gábor, hozzátéve: a világranglistán 96. Babossal sem lehet célként kitűzni a feljutást a világcsoport II-be, de nélküle is ki kell harcolni a bennmaradást.

A többi szóba jöhető játékos kapcsán a kapitány kifejtette, Czink Melinda felhagyott a versenyszerű tenisszel, Bukta Ágnes és Lukács Vanda pedig különböző okokból lemondta a válogatottságot.

A csapat a budapesti tornáig már nem tud együtt edzeni, mivel Gálfi Ausztráliában, Jani és Bondár Amerikában, Stollár pedig Franciaországban versenyez, s utóbbi eleve az Egyesült Államokban készül.

A budapesti torna leghíresebb nevezettje a kétszeres Australian Open-bajnok fehérorosz Viktorija Azarenka, díszvendége pedig a 15-szörös Grand Slam-győztes svájci Martina Hingis lesz.

Tavaly is a Syma Csarnok adott otthont a csoport tornájának, s a Babos Tímea, Jani Réka, Bukta Ágnes, Szlavikovics Szabina összeállítású csapat teljesítette az elvárásokat azzal, hogy a 16 csapatos versenyben az ötödik helyen végzett. A feljutást Hollandia és Románia harcolta ki. Előtte, 2013 februárjában az izraeli Eilat volt a torna házigazdája, ahol Barátosi Levente együttese szintén az ötödik helyen zárt.

A férfiak Davis Kupájához hasonlatos Fed Kupában a világcsoport és a szintén nyolctagú világcsoport II alatt a harmadik vonal már regionális felosztásban működik, itt amerikai, euro-afrikai és ázsiai-óceániai zónát hoztak létre.

Rovatok