Előbb nézzük, hogy mely országok adták tízévenként a legtöbb férfi főtáblást az ausztrál openen, és ebből vezetjük le, hogyan változott az országok és magának a versenynek a megítélése. Elöljáróban annyi: Ausztrália és az USA szép lassan elsüllyed, Franciaország és Spanyolország pedig tartósan ott van az élbolyban még akkor is, ha teniszezőiknek idén nincs nagy esélyük a győzelemre.

	1975	1985	1995	2005	2015
1.	Ausztrália 37	USA 34	USA 24	Spanyolország 17	Franciaország, Spanyolország 12-12
2.	USA 6	Ausztrália 22	Ausztrália 19	Franciaország 14
3.	Japán 5	Nagy-Britannia Svédország 5-5	Németország 14	USA 11	Ausztrália 10
4.	Németország 4		Franciaország 11	Argentína, Ausztrália 9-9	Németország 8
5.	India, Franciaország, Jugoszlávia, Nagy-Britannia 2-2	Dél-Afrika, Németország 4-4	Svédország 9		Argentína, USA 7-7
6.			Csehország 6	Németország 8

Az alábbi grafikonon az ausztrál főtáblások számát mutatjuk be 1975-től – tízévenként – máig. Hol vannak már az olyan, világranglistát is vezető ausztrál sztárok, mint John Newcombe, Patrick Rafter vagy Lleyton Hewitt? Na jó, Hewitt még aktív, de csak a 84. a világranglistán, négy honfitársa is megelőzi, és 2002 óta nem nyert Grand Slamet.

Az ausztrál versenyzők száma 1985-re már drasztikusan csökkent: ekkor már tűrhető volt a pénzdíj, és nem karácsonykor, hanem november 25. és december 8. között kellett játszani. Jellemző, hogy az idei ausztrál indulók fele szabadkártyás, legmagasabban rangsorolt játékosuk is csak 53. a világranglistán.

Az Egyesült Államok olyan sok (hat) világranglista-első játékost adott a világnak 1968 óta, mint az egykori és jelenlegi tenisznagyhatalom, Svédország (három) és Spanyolország (három) együttvéve. Az más kérdés, hogy már se Jimmy Connors, se John McEnroe, se Jim Courier, se Pete Sampras, se Andre Agassi, se Andy Roddick nem húzza magával az amerikai férfi teniszt. Nem csoda, hogy a vizsgált években soha nem adtak olyan kevés játékost az ausztrál open főtáblájára, mint most.

Az USA legmagasabban rangsorolt játékosa az a John Isner, aki csak 21. a világranglistán, és arról híres, hogy ő nyerte meg a tenisztörténelem leghosszabb meccsét 2010-ben Wimbledonban.

Nézzünk meg még egy mára letűnt egykori nagyhatalmat, Svédországot. Bizonyára körberöhögik azt, aki Björn Borg, Mats Wilander vagy Stefan Edberg tündöklése idején azt mondja, hogy 2015-re a legjobb játékosuk 212. lesz a világranglistán.

És mit gondolnak, ki mentette meg idén a svéd tenisz becsületét azok után, hogy sorozatos sérülései miatt lényegében visszavonult az utolsó csillaguk, Robin Söderling? A fekete bőrű, etióp származású Elias Ymer. A 18 éves, nagy jövő előtt álló fiú különben véghezvitte azt a bravúrt, hogy a selejtezőből verekedte be magát a főtáblára. Hogy ez milyen nehéz, arról Fucsovics Márton tudna mesélni, de róla majd később.

Mielőtt a feltörekvő országokat vennénk sorra, érdemes egy pillantást vetni a legkiegyensúlyozottabban szereplő németekre. Évtizedről évtizedre mindig ott vannak a hat legtöbb játékost adó nemzetek között. A hátország erős, nem jártak úgy, mint a svédek, igazi éljátékosuk viszont egy volt, méghozzá Boris Becker, aki sokunk emlékei ellenére csupán 12 hétig vezette (de vezette!) az ATP világranglistáját. Jelenleg sincs okuk szégyenkezni, habár Tommy Haas már leszállóágban van, nem is indul most Ausztráliában, Benjamin Becker és Philipp Kohlschreiber is túl van már a harmincon, és egyikük sem az a top 10-es teniszező.

Amúgy a németek mentális  erejére jellemző, hogy egyedül tőlük volt képes két játékos (Pütz, Bachinger) is a pusztítóan nehéz háromkörös selejtezősorozatból a főtáblára verekedni magát.

A francia és spanyol főtáblásokat egy grafikonon mutatjuk be, mindjárt megértik, miért.  Franciaország kevesebb játékost ad ugyan az ausztrál open főtáblájára, mint 10 évvel korábban, holtversenyben mégis vezeti az országrangsort Spanyolországgal. A spanyolokkal ellentétben viszont a franciák már az ezredforduló előtt is több élteniszezőt tudtak kinevelni a spanyolnál, az igazi minőséggel viszont voltak gondok: míg Spanyolország három világranglista-vezetőt (Moyá, Ferrero, Nadal) is kinevelt, addig Franciaország egyet sem. Sőt, 1969 óta Grand Slamet is csak egy francia, Yannick Noah nyert még 1983-ban, spanyol győzelemből viszont huszonegy volt.

És hogy hogyan volt képes a spanyol tenisz így felemelkedni azok után, hogy például az ausztrál open főtábláján még 1995-ben is csak egy versenyzőjük volt? Legtöbbször a híres barcelonai tenisziskolákat említik, ahol egy edzőnek legfeljebb négy gyerekre kell figyelnie, délelőtt gyakorlás, délután meccs van, a gyerekek az időjárástól függetlenül mindig a szabad ég alatt edzenek, így jobban megszoknak hőségben vagy szélben játszani. Fontos még, hogy a játékot a lassú salakon sajátítják el, méghozzá nem akárkiktől: olyan korábbi példaképektől, mint Sergi Bruguera.

A magyar tenisz most sem ad főtáblást az ausztrál openre. Erre legnagyobb esélye Fucsovics Mártonnak volt, aki a selejtezőben a háromból csak egy fordulót élt túl. Különösen szomorú ez annak fényében, hogy a vizsgált évek közül soha nem jutott ilyen sok teniszező főtáblára a szomszédos országokból: 1995-ben a hét szomszédunk nyolc játékost küldött a főtáblára, 2005-ben 12-t, 2015-ben pedig 19-et. A szerb Novak Đoković akár nyerhet is, de messzire juthat a fiatal és bombaerős osztrák Thiem, de szintén a világ ötven legjobb játékosa között van a most sérülés miatt nem induló horvát Marin Čilić (9.), a szintén horvát Karlović (27.), az ukrán Dolgopolov (23.), a szlovák Kližan (34.).

1970-ben a férfiaknál a mai viszonyokhoz képest szinte kimutathatatlan összeget, összesen 3400 ausztrál dollárt kapott a győztes amerikai Arthur Ashe, a nőknél pedig az ausztrál Margaret Court 700-at zsebelhetett be.

Ma, a férfiaknál és a nőknél is, az első forduló vesztesei kapnak 34 500 ausztrál dollárt. Idén amúgy is rekordpénzt, 40 millió ausztrál dollárt osztanak ki a versenyzők között. Ezzel talán sikerül kompenzálni a most amiatt nyafogó versenyzőket, hogy karácsony után kevés idő van felkészülni a versenyre.

A világ tíz legjobban kereső férfi teniszjátékosa közül a brit Murray és a spanyol Ferrer nem nyert még ausztrál opent, de még nyerhetnek. Alábbi táblázatunk jól mutatja a pénzdíjak változását, kékkel a még aktív versenyzőket jeleztük. Sampras, Agassi és Connors összesen nem teniszezett össze annyi pénzt, mint Roger Federer.

Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de ha már a pénzdíjaknál tartunk: öt magyar teniszező fér föl a hatvanas évek vége óta vezetett, 1320 nevet tartalmazó pénzdíjtabellára. A beugró a listára jelenleg 163 073 dollár összeteniszezése, ennyi pénzzel áll az 1320. helyen a világranglista-289., 24 éves brit Daniel Smethurst.

Amúgy 1973-ban, 1979-ben 1983-ban, 1996-ban, 2002-ben és 2003-ban volt magyar főtáblás. 1973-ban mindjárt három, Szőke Péter, Taróczy Balázs és Machán Róbert. 1983-ban Kuharszky Zoltán, 2002-ben Sávolt Attila volt képes arra, hogy meccset nyerjen. Sávoltot végül egy 20 éves svájci verte ki, akinek addigi legjobb eredménye egy-egy negyeddöntő volt a Roland Garroson és Wimbledonban. Úgy hívták, Roger Federer.

És most nézzük a legjobban kereső magyarokat: