Index Vakbarát Hírportál

Federer lazán letudta az első kört Bázelben

2015. október 27., kedd 21:03

A Bázelben született Roger Federer nyitómeccsére egy-egy széket leszámítva teljesen megtelt a kilencezres bázeli teniszcsarnok, a svájci pedig egy könnyed 6:1, 6:2-vel túl is jutott a kazah Mihail Kukuskinon.

A US Openen végig nagyszerű formában teniszező Federer Sanghajban meglepetésre az első meccsén kikapott, ezért Dubajban még elvégzett egy edzésprogramot, mielőtt hazaérkezett volna szülővárosába. A bázeli kezdés után azt mondta, örül az ilyen biztos első forduló meccseknek, de már a versenyt megelőző edzéseken is jó formában érezte magát. Bázelben az elmúlt években mindig döntős volt, és már a rekordnak számító hatszor megnyerte a tornát, most is hasonlóan jó hétre számít.

Kukuskin ugyan az elején még  hárított három bréklabdát, de így is elbukta a szerváját. Aztán ugyan ő is eljutott bréklabdákig ellenfele adogatásánál, de valójában nem volt igazi esélye. A kazah így is megtréfálta azért Federert, amikor az első szett végén megnyert egy látványos pontot, amiben először átemelte a svájcit, majd a hátraszaladó svájcit rövidítéssel visszahívta a hálóhoz, végül pedig megint megjátszott egy átemelést.

Az első szett 21 perc alatt már le is ment, és a másodikban is csak az első két adogatását tudta megtartani a csuklóját is fájlaló kazah. A második játszma is annyira sima volt, hogy Federernek csak olyan jellegű gondjai voltak, mint amikor újra fel kellett dobnia a labdát egy szervánál, mert egy lelkes kisfiú pont akkor kiabált be.

A második szettben egyébként már a sapkától a pólón át a fülbevalóig teljes Federer-szerelésbe öltözött fan clubot sem lehetett annyit hallani, főként néhány gyerek indított be a Let's go, Roger, let's go! kórust, de nehéz pillanatokon nem kellett átsegíteniük kedvencüket.

Nadal párosban is nyert

Federer előtt Rafael Nadal is pályára lépett, ezúttal Marc Lopezzel az oldalán párosban mutatkozott be Bázelben. A páros egy külön műfaj, de Nadalnak azért nem teljesen szokatlan ez a felállás sem, Fernando Verdasco társaságában nyert már a Davis Kupában, Juan Monacóval pedig év elején a dohai tornát is begyűjtötték párosban.

Azért a Nadalhoz hasonló játékosok feltűnését párosban mindig nagy érdeklődés kíséri, így annak ellenére, hogy a mérkőzés csak délután kettőkor volt, a csarnok jobban tele volt, mint általában a párosok bázeli döntője alatt. A hétfőn nagyon nehezen továbbjutó spanyolnak akkor egy röpte sem jött be, de a párosra sikerült ebben is feljavulnia a foghatatlan szervák és bravúros elütések mellé. Az is egy fontos különbség volt az egyeshez képest, hogy most egy törölközővel is beérte, míg egyesben rendre magával visz mindkét oldalra egyet-egyet.

Lopezzel mindössze 20 perc alatt besöpörték az első szettet, és a másodikban is brékelőnyben voltak a szintén nem alapvetően párosjátékra berendezkedett - volt, hogy mindketten rámozdultak egy labdára, de így is nyerővel ütöttek el közöttük - Victor Troicki-Borna Coric kettős ellen. A második szettben is sikerült brékelőnybe kerülnie a spanyol kettősnek, de aztán visszajött a szerb-horvát kettős, és egy 10 nyert pontig tartó tie break döntött. Ebben már az elejétől Nadalék vezettek, és 10-5-tel nem is engedték ki a kezükből a győzelmet.

Rovatok