Index Vakbarát Hírportál

Két teniszbírót eltiltott a nemzetközi szövetség

2016. február 9., kedd 18:35

Két játékvezetőt eltiltott a szabályzat megszegéséért a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) - közölte az MTI.

    A székbírók közül a kazah Kirill Parfenov örökös, a horvát Denis Pitner pedig egyéves eltiltást kapott, a büntetéseket tavaly szabták ki. Előbbi egy másik bíróval összeköttetésbe lépett a Facebookon, és manipulálni próbált mérkőzéseket, míg Pitner információkat adott egy játékosról egy edzőnek, emellett rendszeresen bejelentkezett fogadóirodák honlapjára.
    Rajtuk kívül még négy játékvezető ellen zajlik fegyelmi eljárás. Az ITF azzal indokolta a nyilvánosság megkésett tájékoztatását, hogy a szabályzat nem kötelezi a világszövetséget a büntetések közzétételére.
    A brit BBC és az amerikai BuzzFeed News január közepén nyilvánosságra hozott oknyomozó riportja szerint a teniszvilág élmezőnyének több tagja is aktívan részt vett a fogadási csalásokban, a sportág illetékesei mégsem foglalkoznak a jelenséggel. Állításuk szerint az elmúlt évtized során számos játékos gyanússá vált, közülük tizenhatan a világranglista ötvenes élmezőnyébe tartoztak. A Tennis Integrity Unit nevű szervezet ennek ellenére nem továbbította információit az illetékes hatóságoknak, illetve semmilyen szankciót nem alkalmazott.
    Az ITF ezért korábban közölte, hogy független szakértők vizsgálják felül a világszövetség és a nagy teniszversenyeket rendező szervezetek korrupcióellenes programját.

Rovatok