Index Vakbarát Hírportál

A láb közötti ütés, amitől felhördült Wimbledon

2016. június 29., szerda 09:57 | aznap frissítve

Nick Kyrgiosról leginkább balhéi miatt szoktak írni, szinte nincs olyan versenye, ahol ne szakadna el nála a cérna, és ne veszne össze a bírókkal. Wimbledonban sem hazudtolta meg önmagát, de viszonylag nyugodt maradt, a játéka is kiegyensúlyozott, sőt kedden övé lett a legszebb pont is.

Kyrgios Radek Stepanekkel játszott az első fordulóban, és 6:4, 6:3, 6:7(9), 6:1-re le is győzte a cseh veteránt. Az első játszmában egy látványos, láb közötti ütéssel is meglepte az ellenfelét. Egy sima tenyeressel is megtámadhatta volna a labdát, de Krygios egy ütemet kivárt, és a háta mögé húzott ütővel a lába között emelte ki hátra a vonalhoz. Stepanek megsemmisült, túlzottan behúzódott a hálóhoz, esélye sem volt befutni a labdát.

Stepanek két játszma után egy kicsit összeszedte magát, és a harmadikat rövidítésben be is húzta. Ezzel magát is felőrölte, Kyrgios nagyon simán, 6:1-re hozta a győztes játszmát. Volt olyan gém, amit négy ásszal nyert meg. Az egész meccsen nagyon jól mentek neki a szervák, összesen 25 ásszal zárt.

Egy kisebb balhéja most is volt, bár állítása szerint semmi sértőt nem mondott, a mérkőzés játékvezetője figyelmeztetést adott neki szövegelésért.

Rovatok