Index Vakbarát Hírportál

A vesztes akkora ovációt kapott, hogy összetört, elsírta magát

2016. szeptember 8., csütörtök 11:50

Juan Martin del Potrót nem lehet nem szeretni, az argentin teniszjátékos sosem rejti el érzelmeit a pályán, a US Openen is annyira meghatották a szurkolók, hogy elsírta magát.

Del Potro sérülése és több csuklóműtét után tért vissza a legjobbak közé. A riói olimpiai róla is szólt, először azért nevettek rajta, mert egy liftbe szorult be, majd rögtön az első meccsén legyőzte Novak Djokovicsot, akivel a meccsük végén egymás vállán sírtak. Del Potro aztán Nadalt is kiverve a döntőig jutott, ahol kikapott Andy Murraytől.

A US Openen szabadkártyával indulhatott, a negyeddöntőjében azzal a Stan Wawrinkával játszott, akit Wimbledonban kiejtett. Most nem volt komoly győzelmi esélye, négy játszmában kapott ki, Az első játszma rövidítésben dőlt el, a másodikat Del Potro nyerte, de utána már nem volt sansza, Wawrinka simán hozta a következő két szettet.  (7:6 (7-5), 4:6, 6:3, 6:2)

here's that amazing del potro moment pic.twitter.com/GV8T4pU2LA

— Becca Laurie, PI (@imbeccable) 2016. szeptember 8.

Az argentinnak végig nagyon lelkesen szurkoltak, Del Potrót ez teljesen meghatotta, az utolsó szettben már a könnyeit törölgette.

„Elveszíthetem a meccset, de ezt sosem fogom elfelejteni, ez többet jelent, mint bármelyik mérkőzést megnyerni. Nagyon büszke vagyok arra, amit a szurkolóktól kaptam, mert nagy erőket mozgósítottam, hogy újra teniszezhessek. Boldoggá tettek, az eredménnyel pedig nem törődöm" – nyilatkozta a meccs után.

Rovatok