Index Vakbarát Hírportál

Fair Play-díjat érhet a magyar teniszező gesztusa

2016. október 21., péntek 14:27

A 12-szeres ATP-tornagyőztes Tommy Robredo is indul a jövő heti, 64 ezer euró összdíjazású budapesti férfi tenisztornán, amelynek a BOK (volt Syma) Csarnok ad otthont, tudósított az MTI.

A szervezők pénteki tájékoztatása szerint a 34 éves spanyol játékos az utolsó pillanatban jelezte részvételi szándékát, és végül Borsos Gábor nagylelkű gesztusának köszönhetően vehet részt a viadalon.

A magyar teniszező ugyanis felajánlotta főtáblás szabadkártyáját a korábbi világranglista-ötödiknek, és vállalta, hogy a selejtezőben indul. Robredo cserébe Borsossal fog párost játszani a tornán.

Tommy Robredo 2006 augusztusában érte el legjobb helyezését a világranglistán. Pályafutása során 12 ATP-tornán győzött, Grand Slam-versenyeken pedig az Australian Openen, a Roland Garroson és a US Openen is a negyeddöntő, míg Wimbledonban a nyolcaddöntő volt a legjobbja.

A kiváló sportoló idén sérülésekkel bajlódott, év közben több mint fél évet kihagyott könyöksérülés miatt, ezért a ranglistán is alaposan visszaesett: február elején még a 39. helyen állt, jelenleg viszont csak a 484. a sorban. 

A WHB Hungarian Openen - amely 2005 óta a legnagyobb férfi torna Magyarországon - a selejtező szombaton kezdődik, míg a főtáblás küzdelmek hétfőn indulnak. A délelőtti program hétfőn és kedden 10, szerdától 12 órakor kezdődik, míg a délutáni műsor 17 órakor kezdődik.

Rovatok