Index Vakbarát Hírportál

Összebalhézott a szünetben Wawrinka és Tsonga

2017. január 24., kedd 14:22

Nyolcadszor játszott egymással a svájci Stan Wawrinka és a francia Jo Wilfried Tsonga, most az Australian Open negyeddöntőjében csaptak össze. A svájci az első szettet a rövidítésben nyerte meg 7:6-ra úgy, hogy riválisa mindössze két pontot ütött.

Rögtön az első szett után örökítették meg ezt a tartalmas és velős párbeszédet. A "mit bámulsz" kérdés már önmagában előrejelzi, milyen szellemi magasságokban jártak. Aztán Wawrinka franciára vált és folyamatosan nyaggatja Tsongát, míg az próbál hárítani.

„Mit bámulsz, nyugi, ez csak egy teniszmeccs”, mondja a svájci, mire a francia csak annyira képes, hogy ő nem bámult, Wawrinka viszont igen.

A világranglista negyedik helyén álló Wawrinka pszichikai hadviselése mindenesetre nem sikerült rosszul, mert a folytatásban 6:4, 6:3-mal továbblépett, és az elődöntőben Roger Federer lesz az ellenfele.

Nem előzmény nélküli az egész történet. A viszonyuk még valamikor 2014 elején kapott gellert, amikor Tsonga egy nyilatkozatban állítólag azt mondta, hogy nem tartja alkalmasnak Wawrinkát Grand Slam-győzelemre.

Pechére, pár héttel később Wawrinka megnyerte az Australian Opent, és azóta is minden évben nyert egyet. Még abban az évben, novemberben szokatlan feszült volt a hangulat, amikor a Davis Kupa döntőjét a két ország játszotta. A svájciak akkor is nyertek, és akkor is Wawrinka volt a jobb, noha idegenben játszott.

Wawrinkát akkor egyébként számon kérték a meccs után, miért tett megjegyzéseket a francia játékosokra.

Rovatok