Szetthátrányból fordítva verte Babos Tímea a 2015-ben Roland Garros-döntőig jutó, a tavalyi riói olimpián pedig bronzérmet nyerő cseh Lucie Safárovát a budapesti tenisztorna döntőjében. Babos végig szorosan tudta tartani a meccset, az első szettet is csak rövidítésben vesztette el, onnan pedig egyre jobban összpontosítva, pontos játékkal fordított a világranglistán 47. játékos ellen.
Babos egyedül az első szett közepén ingott csak meg, akkor 4:2-es vezetésről engedte vissza ellenfelét, aki 6:6 után behúzta a rövidítést, onnantól viszont végig a magyar teniszező irányított, és a második szettet 6:4-re, a harmadikat pedig 6:3-ra nyerte, így először nyert pályafutása során Safárová ellen.
„Elképesztő volt ez a hét, köszönöm a biztatást, a magyar közönség nélkül sokkal nehezebb lett volna. A végén ki akartam szerválni a meccset, aztán egy hálóról lecsorgó labdától elbizonytalanodtam, de aztán újra agresszív voltam, és futottam minden labdáért” - értékelt a döntő után Babos az MTI-nek, hozzátéve, hogy a vége lehetett volna szebb is, de az a lényeg, hogy megvan a diadal. „Természetesen gratulálok Lucie-nek, megtiszteltetés volt ellene játszani, fantasztikus játékos.”
A porcelánból készült trófeát a kilencszeres Grand Slam-bajnok és volt világelső Szeles Mónika nyújtotta át Babosnak a záróünnepségen.
A világranglistán 33. Babos Tímea utoljára 2012-ben, Monterreyben nyert WTA-tornát, azóta 2015-ben Tajvanban egy Challenger-tornát tudott megnyerni egyéniben. A mexikói tornán egyébként napra pontosan 5 éve sikerült győznie.
Babos párosban pont Safárovával indult a tornán, de miután mindketten döntőbe jutottak, feladták a szombati elődöntőt, hivatalosan a cseh játékos lábsérülése miatt. A helyükre egy másik páros került a döntőbe, és meg is nyerte azt.
Eredmény, WTA-torna, Budapest, egyes döntő
Babos (1.)–Safárová (cseh, 2.) 6:7 (4–7), 6:4, 6:3
páros
Hszieh szu-vej, Okszana Kalasnyikova (tajvani, grúz, 4.)-Arina Rodionova, Galina Voszkobojeva (ausztrál, kazah) 6:3, 4:6, 10-4 - döntő rövidítés