Index Vakbarát Hírportál

Fucsovics kiesett, Serena Williams visszalépett

2017. március 8., szerda 09:53

Fucsovics Márton kikapott a selejtező első fordulójában, így búcsúzott az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna 6,99 millió dollár összdíjazású férfi versenyében. A világranglistán 144. magyar játékos az ukrán származású amerikai Denis Kudlával (130.) csapott össze, s 6:3, 6:3-ra maradt alul, írta az MTI.

A torna másik magyarja, a 25. kiemelt Babos Tímea (28.) erőnyerőként csak a főtábla második fordulóban kapcsolódik be a küzdelmekbe, a 64 között majd a cseh Kristyna Pliskova (54.) vagy az amerikai Bethanie Mattek-Sands (160.) vár rá. A női versenyen 7,67 millió dollárt osztanak szét.

A világelső Serena Williams viszont térdsérülésre hivatkozva visszalépett tornától, és ez egyben azt is jelenti, hogy biztosan elveszíti éllovas pozícióját a világranglistán. A 35 éves amerikai sztár korábban kétszer megnyerte a viadalt, míg tavaly döntős volt, ezúttal pedig legalább elődöntőbe kellett volna jutnia ahhoz, hogy a rangsor élén maradjon.

Visszalépése után a német Angelique Kerber lesz a torna első kiemeltje, és szereplésétől függetlenül március 20-tól újra ő vezeti majd a WTA világranglistáját. Korábban 2016. szeptember 12. és 2017. január 30. között már volt éllovas. Williams keddi közleményében jelezte, hogy a március 21-én rajtoló miami versenyen sem tud pályára lépni.

Rovatok