Index Vakbarát Hírportál

Fucsovics főtáblás Wimbledonban

2017. június 25., vasárnap 19:27

Fucsovics Márton nyerte meg a 127 ezer euró (39 millió forint) összdíjazású füvespályás férfi tenisztornát az észak-angliai Ilkleyben.

Az ATP honlapja szerint a világranglistán 136. magyar játékos a vasárnapi döntőben az ausztrál Alex Bolttal találkozott, aki csak 438. a rangsorban, de két éve a 160. volt. Kettejük különmérlege 1-1-re állt, 2013-ban a magyar, 2015-ben pedig ellenfele nyert.

Fucsovics profi pályafutása 11. döntőjét vívta, az eddigi tízből hármat nyert meg. Első két diadalát 2013-ban a kínai An Ningban, illetve az olaszországi Andriában aratta, majd idén júniusban Vicenzában ünnepelhetett.

A vasárnapi összecsapás első játszmájában a legelőkelőbben rangsorolt magyar férfijátékos lehengerlően teniszezett, mindössze 26 perc alatt, 6:1-gyel intézte el ellenfelét.

A második szett szorosabban alakult, 3:3-ig fej-fej mellett haladt a két teniszező. Ekkor egy gyors brékváltást követően Fucsovics 4:4-nél is elvette ausztrál ellenfele adogatását, és a következő játékban ötödik mérkőzéslabdáját kihasználva megnyerte az 1 óra 10 perces finálét.

Facebook-oldala szerint a nyíregyházi teniszező az elődöntő megnyerésével a karriercsúcsot jelentő 117. helyre lépett előre, a tornagyőzelem révén pedig a 106. helyre ugrott az ATP-ranglistán.

Bár eredetileg úgy volt, hogy Fucsovics jövő héten a wimbledoni torna selejtezőjében lesz érdekelt, kiderült, az ilkleyi siker főtáblát ért a magyar teniszező számára.

"Már napok óta tudtam erről az opcióról, de nem akartam nagydobra verni. Életem legrangosabb trófeáját szereztem meg, nem baj, hogy jöhet egy kis pihenő, és nem kell már kedden pályára lépnem Roehamptomban, a selejtezők helyszínén. Így Wimbledonban készülhetek majd, remélhetőleg remek teniszezőkkel" - írta közösségi oldalán Fucsovics, aki eddig egyszer, a tavalyi US Openen szerepelhetett Grand Slam-torna főtábláján.

Eredmény, döntő (az ATP honlapja alapján):
   
Fucsovics Márton-Alex Bolt (ausztrál) 6:1, 6:4

Rovatok