Index Vakbarát Hírportál

Fucsovics nagyon simán nyert újra tenisztornát

2017. június 25., vasárnap 14:20

Fucsovics Márton nyerte meg az az észak-angliai Ilkleyben rendezett füvespályás tenisztornát.

Az első játszmájában lehengerlően teniszezett, mindössze 26 perc alatt, 6:1-gyel intézte el ellenfelét, az ausztrál Alex Boltot, írja az MTI.

A második szett szorosabban alakult, 3:3-ig fej-fej mellett haladt a két teniszező. Ekkor egy gyors brékváltást követően Fucsovics 4:4-nél is elvette ellenfele adogatását, és a következő játékban ötödik mérkőzéslabdáját kihasználva megnyerte az 1 óra 10 perces finálét.

Facebook-oldala szerint a nyíregyházi teniszező az elődöntő megnyerésével a karriercsúcsot jelentő 117. helyre lépett előre, a tornagyőzelemmel pedig a 106. helyre ugrott az ATP-ranglistán.

Fucsovics profi pályafutása 11. döntőjét vívta, az eddigi tízből hármat nyert meg. Az első két győzelmét  2013-ban a kínai An Ningban, illetve az olaszországi Andriában aratta, majd idén júniusban Vicenzában nyert.

Frissítés:  Bár eredetileg úgy volt, hogy Fucsovics jövő héten a wimbledoni torna selejtezőjében lesz érdekelt, kiderült, az ilkleyi siker főtáblát ért a magyar teniszező számára.

„Már napok óta tudtam erről az opcióról, de nem akartam nagydobra verni. Életem legrangosabb trófeáját szereztem meg, nem baj, hogy jöhet egy kis pihenő, és nem kell már kedden pályára lépnem Roehamptomban, a selejtezők helyszínén. Így Wimbledonban készülhetek majd, remélhetőleg remek teniszezőkkel" - írta közösségi oldalán Fucsovics, aki eddig egyszer, a tavalyi US Openen szerepelhetett Grand Slam-torna főtábláján.

Fucsovics Márton-Alex Bolt (ausztrál) 6:1, 6:4

Rovatok