Index Vakbarát Hírportál

Alig marad topjátékos a US Openre

2017. augusztus 4., péntek 17:21

Novak Djokovics után Stan Wawrinka is bejelentette, hogy sérülés miatt idén már egyetlen teniszversenyen sem indul, írja az MTI.

„Konzultáltam a stábommal és az orvosommal, majd úgy határoztam, hogy megoperáltatom a térdemet. Nehéz döntés volt, de ez az egyetlen megoldás, hogy a következő években is a legmagasabb szinten versenyezhessek. Találkozunk 2018-ban!" – írta pénteken közösségi oldalán a US Open címvédője.

Wawrinka hozzátette, bármennyire is szomorú a sérülése miatt, már a felépülésére gondol.

A világranglista negyedik helyezettje - aki szerdán jelentette be, hogy kihagyja a montréali és a cincinnati tornát - július 3-án az első fordulóban kikapott Wimbledonban, ráadásul az orosz Danyiil Medvegyev elleni mérkőzésen megsérült a térde.

A korábbi világelső Djokovics a múlt hét közepén jelentette be, hogy könyöksérülése miatt idén már egyetlen tornán sem indul.

Rovatok