Index Vakbarát Hírportál

Olyat mondott a bírónőnek a teniszező, amiért kizárták

2017. szeptember 2., szombat 21:34

Fabio Fogninit sportszerűtlen magatartásért előbb pénzbüntetéssel sújtották, majd ki is zárták a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon.

Az olasz játékost pénteken este 24 ezer dollár (6,1 millió forint) megfizetésére kötelezték, mert szerdai második fordulós egyes meccsén háromszor is sportszerűtlenül viselkedett, egyszer például megsértette a mérkőzésvezetőnőt.

Szombaton aztán továbbtárgyalták ügyét, és kizárták, ezért már a párosok harmadik fordulójában sem léphet pályára Simone Bolelli oldalán.

A magatartási kódex megsértése miatt Fognini további 250 ezer dolláros (64,1 millió forint) szankcióra számíthat, de az is elképzelhető, hogy a továbbiakban nem vehet részt a Grand Slam-sorozatban.

Az egyesben 22. helyen kiemelt olasz teniszező szerdán négy játszmában kikapott honfitársától, Stefano Travagliától.

A balhés játékos hírében álló teniszezőnek nem ez volt az első büntetése Grand Slam-tornán, mivel 2014-ben Wimbledonban dühkitörései miatt 27 500 dollárt kellett fizetnie.

Rovatok