Index Vakbarát Hírportál

Majdnem elképesztő teniszbravúr a Davis-kupában

2017. szeptember 15., péntek 23:34

A magyar féri teniszválogatott 1-1-re áll Oroszország ellen a Davis-kupa világcsoportba jutásért játszott meccs első napja után. Fucsovics Márton óriási játékkal legyőzte a US Openen negyeddöntőző Andrej Rubljovot, majd Bálint Attila vezetett a világranglistán 32. helyen álló Karen Hacsanov ellen, a vége 1-3 lett. De komoly reményekkel várjuk a szombati párost.

Úgy kezdődött a meccs, ahogy a legmerészebb álmainkban gondoltuk. Az orosznak tényleg gondjai voltak elején a salakkal, Fucsovics pedig elképesztő fölényt harcolt ki a nyerő ütésekben. Kétszer brékelte az akkor még önmagát kereső Rubljovot és 34 perc alatt simán nyerte a szettet. Az orosz kezdett feljönni, de akkor, amikor kellett Fucsovics megint elvette Rubljov adogatását és 43 perc alatt a győzelem kapujába került.

A harmadik szettben lehetett először igazán érezni azt a, közel nyolcvanhelyes különbséget a két játékos között. Fucsovics tenyeresei továbbra is gyilkosak voltak, de egyre több és sajnos könnyű labdája landolt a hálóban, vagy éppen ment a vonalon kívül. Ahogy bizonytalanodott el Fucsovics úgy jött fel az orosz, nyerő ütésekben még ekkor sem érte utol a legjobb játékosunkat, de egyre jobban megközelítette. 4:5-nél már harcolni kellett a szettben maradásért, 5:6-nál már nem sikerült.

A negyedik szett elején megint gyorsan elment az orosz, kétszer brékelt, Fucsovicsnak láthatóan fizikális problémái voltak, de küzdött kőkeményen tovább és egy pillanatra sem adta fel. Ettől függetlenül simán elveszítette ezt játszmát.

Sokan féltették Fucsovicsot, hogy az orosz ettől akkor lendületet kap, hogy simán bedarálja a legjobbunkat. Ráadásul Rubljov sokkal több ilyen csatához van szokva, mint Fucsovics, így aggodalommal vártuk a döntő szettet, amely aztán csodásan kezdődött. Egyből egy brék, de után rögtön egy vissza brék jött. Utána viszont olyat tett Fucsovics, amilyet ebben a Davis-kupa idényben már többször is. 3:3 után jött, amiért annyian, majdnem telt ház, közel négyezer szurkoló drukkolt. Fucsovics megint brékelt, hozta az adogatását, így már olyan előnybe került, amilyet nem illil elveszíteni, még egy nála 80 hellyel jobb játékos ellen sem.

A magyar nagyon összeszedett volt megint a végére, koncentráltan három meccslabdáig ment el, miközben az orosz a hibái miatt bosszankodott. Aztán a sors, amely a negyedik szettben annyi labdát elvett tőlünk, valamit visszaadott. Rubljov ütése a háló tetején megpattanva, az alapvonal mögött ért a salakra. Ez pedig azt jelentette, hogy 3-2-re megnyertük a meccset, 3 óra és 25 perc alatt, óriási lépést tettünk a világcsoport felé.

"Nagyon jól játszottam az első két szettben, jól működött a taktika is. A harmadikban kicsit elfáradtam, a negyedikben a lábam is fájt, és egy picit el is engedtem, rá akartam pihenni az ötödik szettre és ott mindent beleadni, sikerült. Mindent beleadtam. Szerencsére nem volt sérülés, csak begörcsölt a lábam, de holnaptól megint minden rendben lesz. Erőnlétileg rendben vagyok, a Davis-kupa ilyen, három napot végig kell csinálni. A harmadik szettben nagyon ment az orosznak, szinte nem volt ki nem kényszerített hibája. A Davis-kupában mindig extrán szoktam játszani, mindent bele adva. Nem akartam veszíteni, minden erőmet összeszedtem és éreztem, hogy meg tudom csinálni. Azt gondolom, hogy a párost is meg tudjuk csinálni, nagyon összeszokottak vagyunk. Elképesztő jó lenne, ha két nap után előnyünk lenne." - mondta a sajtótájékoztatón Fucsovics.

Balázs Attila is ragyogóan kezdte a meccsét a világ 32. legjobbja, Karen Hacsanov ellen. Az elején bréklet, majd a nagyon összeszedetten játszva végig vezetett, 5-3 után pedig megint brékelt. Megfogadta Fucsovics tanácsát, aki a sajtótájékoztatón még elmondta, hogy felhívta csapattársa figyelmét a pályahibákra is.

Aztán a második szett elején Balázs még küzdött, majd elengedte. Az orosz sokat javult az elsőhöz képest, de ami csodálatos volt ebben a meccsben is, Balázs olyan váratlan és merész húzásokra volt képes, amely mindenkit meglepett.

A harmadik szettben volt brék itt is, ott is, de ahogy haladtunk előre az időben egyre jobban előjött az orosz játékos rutinja. Fiatal kora ellenére is fontos tényező volt, hogy ő sok olyan kiélezett meccset játszott, ráadásul több ilyen hosszút, mint Balázs, amelyen olyan rutint tudott szerezni, amely elég lehet egy ilyen meccshez.

Balázs Attila rövidítései sokszor saját magára voltak veszélyesek, ugyanakkor a nyugodt és halálpontos emeléseivel a sokkolta nemegyszer az oroszt. Bátran küzdött és a harmadik játszmában oda-vissza brékelték egymást többször is, így végül a rövidítés döntött. Az ilyen meccseken döntő jelentőséggel bír mindig az 1-1 utáni szett.

Ez pedig végsőkig kiélezett volt, volt brék mind a két oldalon, így a vége rövidítést hozott 6:6 után. Szettlabdája is volt mind a két játékosnak, de egészen a 26. labdáig húzták, Hacsanovnak voltak jobban rendben az idegei 14-12-re megnyerte a tie-breaket, ezzel pedig a harmadik szettet is. Nem mindennapi módon 18 percig tartott ez a játékrész.

Majdnem ilyen gyorsan lett vége a negyedik szettnek is. Balázs lába begörcsölt, el is fáradt, Hacsanov meg simán behúzta 6:1-gyel az utolsó szettet. Bánkódni semmi ok, nagyszerűen küzdöttek a magyarok pénteken 1-1-re állunk két olyan játékos ellen, aki a világ legjobb 40 teniszezője közé tartozik. Szombaton 14 órától a párosok jönnek. Bármi megtörténhet és akkor mi is fordulhatunk előnnyel a vasárnapi, döntő napra.

Davis-kupa, világcsoport, osztályozó

Magyarország-Oroszország 1-1

Fucsovics Márton-Andrej Rubljov 3-2 (6:2, 6:4, 5:7, 2:6, 6:3)

Balász Attila-Karen Hacsanov 1-3 (6:3, 2:6, 6:7, 1:6)

(Címlap- és borítókép: Huszti István/Index)

Rovatok