Index Vakbarát Hírportál

Babos Tímea után itt az újabb magyar tehetség

2018. április 2., hétfő 20:08

A selejtezőből főtáblára jutott Stollár Fanny magabiztosan nyert hétfőn az egyesült államokbeli Charlestonban zajló, 735 ezer dollár (186 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztorna első fordulójában, így bejutott a legjobb 32 közé.

A világranglistán 219. magyar játékos a szintén a selejtezőből érkezett amerikai Francesca di Lorenzóval (254.) játszott.

A mérkőzés elején mindkét teniszező hullámzó játékot mutatott be, az első szett második felében azonban Stollár ellenfele fölé nőtt. A 19 éves magyar már 5:3-nál a játszmáért adogatott, ekkor azonban még nem tudott élni a lehetőséggel, de nem hagyta a rövidítésre a döntést, s 7:5-re megnyerte a szettet.

A folytatás izgalommentesen alakult, Stollár ugyanis sokkal pontosabb és határozottabb volt ellenfelénél, aki a második játszmában egyetlen játékot tudott ellene nyerni. A találkozó 1 óra 14 percig tartott.

A második körben Stollárnak sokkal nehezebb dolga lesz, ugyanis a hatodik kiemelt, magyar származású brit Johanna Kontával csap majd össze. (MTI)

Eredmény, 1. forduló (a 32 közé jutásért):

Stollár Fanny-Francesca di Lorenzo (amerikai) 7:5, 6:1

Rovatok