Index Vakbarát Hírportál

Halep elintézte a 2016-os Garros-bajnokot

2018. június 7., csütörtök 20:20

Simona Halep jutott elsőként döntőbe a francia nyílt teniszbajnokság női egyes versenyében. A világelső román a 2016-os bajnok spanyol Garbine Muguruzát győzte le 6:1, 6:4-re az elődöntőben.

Az első szettet nagyon simán nyerte a Párizsban már kétszer (2014, 2017) döntős Halep, a másodikban azonban Muguruza nagy csatára kényszerítette riválisát. A tornán harmadikként rangsorolt spanyol 4:2-re még vezetett, utána azonban egyetlen játékot sem tudott nyerni: utolsó adogatását négy ki nem kényszerített hibával veszítette el.

Halep az Australian Openen is döntős volt, pályafutása negyedik GS-döntőjére készülhet, nyernie még egyszer sem sikerült.

Ellenfele az amerikai Sloane Stephens lesz, aki a másik elődöntőben 6:4, 6:4-re győzte le honfitársát, Madison Keyst, akivel tavaly a US Openen már döntőt játszottak egyszer.

New Yorkban Stephens simán verte Keyst, és Párizsban is jobban kezdte a meccset. Az első szettben 1:1-nél úgy vette el riválisa adogatójátékát, hogy Keys 40-0-re állt. Stephens a megszerzett bréket megtartotta a játszma végéig, és behúzta a szettet.

A világranglistán 13. Keys a másodikat ismét rosszul kezdte, Stephens óriási küzdelemben rögtön elnyerte adogatását, majd 4:2-nél újra brékelt. Végül az is belefért a rangsorban 10. amerikai teniszezőnek, hogy 5:2-nél nem tudta kiszerválni a meccset, de 5:4-nél már nem hibázott, így 1 óra 19 perc alatt győzött, írja az MTI.

Eredmények:

Stephens (amerikai 10.)-Keys (amerikai, 13.) 6:4, 6:4

Halep (román, 1.)-Muguruza (spanyol, 3.) 6:1, 6:4

Rovatok