Index Vakbarát Hírportál

Fucsovics azonnal kiesett Wimbledonban

2018. július 3., kedd 21:32

Az első fordulóban véget ért Fucsovics Mártonnak egyesben a wimbledoni tenisztorna, a világranglista 49. helyezett magyar három szettben kapott ki a 63. helyen rangsorolt Julien Benneteau-tól.

Az első szettben Fucsovics már a második adogatását elvesztette, innen sokáig hátrányban is volt, a tizedik játékban viszont brékelni tudott, csakhogy utána egyből elvesztette megint az adogatását, ami után Benneteau meg is nyerte a játszmát 57 perc játék után. Fucsovics összesen nyolc szettlabdát hárított, az utolsó gémben pedig öt bréklehetőséget mulasztott el, írja az MTI.

A második játszmát jobban kezdte a magyar, 2:1-es vezetésnél elvette a francia adogatását, sőt, 4:1-re is elhúzott, de sorban négy játékot vesztve visszahozta a játszmába ellenfelét. 5:5 után két játékot vesztve bukta el a második szettet is.

Az 57, majd 59 perces játszmák után gyorsabban kikapott a harmadikban, Benneteau 32 perc alatt lerendezte a mérkőzés utolsó szettjét – Fucsovics 3:3-ig bírta a tempót, majd két adogatást veszítve kiesett egyesben.

Az esélyesek közül Novak Djokovic és Rafael Nadal is simán, három szettben jutott tovább a legjobb 64 közé.

Eredmények

Rovatok