Index Vakbarát Hírportál

Venus Williams kifizette az autóbalesetében meghalt áldozat családját

2018. november 21., szerda 12:01

Venus Williams megállapodást kötött annak a férfinak a családjával, akinek egy autóbalesetben a halálát okozta tavaly nyáron. Az ügy így nem került a bíróság elé.

Williams 2017 júniusában ragadt egy kereszteződés közepén, amikor keresztirányból, zöld jelzésnél beleütközött Linda és Jerome Barson. Mindkét idős ember megsérült, Jerome két héttel a baleset után halt bele sérüléseibe. Azt később a rendőrség is igazolta, hogy a teniszező nagyon lassan hajtott, és az előtte lévő autók miatt nem tudott továbbhaladni időben.

A rendőrség nem is emelt vádat, az áldozat családja azonban beperelte Williamst, hogy gondatlanságával halált okozott. Mindkét fél a balesetben részt vett autók adataival próbált érvelni, de végül nem került sor tárgyalásra.

A CNN úgy tudja, a felek megegyeztek, nem került sor vádelemlésre, de arról egyelőre nem tudni, hogy Williams mennyit fizetett a családnak.

Rovatok