Index Vakbarát Hírportál

20 éves görög fiatal ütötte ki a címvédő Federert az AusOpenen

2019. január 20., vasárnap 13:28

A 20 éves Sztefanosz Cicipasz nagy játékkal 6:7, 7:6, 7:5, 7:6-ra legyőzte a címvédő, és 2017-ben is győztes Roger Federert az Australian Openen, így a svájci ezúttal nem tudott bejutni a negyeddöntőbe. Federer korai búcsúja mellett vasárnap kiesett a másik tavalyi döntős, Marin Cilic is.

A látványos pontokat hozó meccsen Cicipasz nagyon bátran és lendületesen játszott végig, míg Federer rengeteg bréklabdát hagyott kihasználatlanul, és fontos pillanatokban nem tudott élni a lehetőségeivel, főleg tenyeressel hibázott.

Az első szett első játékában volt rögtön lehetősége Federernek Cicipasz szervájánál, miközben a görög kettős hibát is ütött, de egyik bréklabdát sem sikerült kihasználnia a címvédőnek. Federernek is volt két szorosabb adogatójátéka, de bréklabdát nem kellett hárítania.

Nyerőkben hasonlóan álltak, de Federer többet hibázott, mint ellenfele. Az első játszma végül egy hosszú tie breakben dőlt, amit 13-11-re nyert Federer, de az utolsó pontnál egy néző bekiabálása is megzavarta kicsit Cicipaszt.

A második szettben Federer magabiztosabb volt, míg Cicipasz a szett felénél hullámvölgybe került. 3:2-nél újabb bréklabdákhoz jutott, de egyiket sem tudta kihasználni. A svájci nagyon biztos kézzel adogatott végig, de összességében sokba került neki, hogy nyolc bréklabdát, köztük 5:5-nél négy szettlabdát sem tudott kihasználni.

Az újabb tie breakre Cicipasz megint lendületesen játszott, kikerült a hullámvölgyből, míg Federernek fontos pillanatokban volt egy-két bizonytalankodása. A rövidítés eleji minibrékből visszajött a svájci, de aztán kétszer is elbukta a szerváját, 7-3-mal egyenlített ki Cicipasz a szetteket tekintve.

A harmadik játszmában 3:3-nál megint voltak lehetőségei Federernek, 15-40 volt a görög adogatásánál, azonban megint mindent hárítani tudott Cicipasz. Federer is hárítani tudott két bréklabdát, de aztán a szett végén megint bajba került. 6:5-nél az újabb tie breakért szervált, de az új labdákkal többször is hibázott az alapvonalról. Cicipasz két szettlabdához jutott, és ebből az elsőbe belehibázott a svájci.

A következő játszma is szoros volt, végig fej fej mellett haladt a két teniszező. Egyikük sem veszítette el a saját adogatását, sőt, még csak meg sem kellett különösebben izzadniuk, 6-6 után megint jöhetett a tie break. Az adogatást Cicipasz kezdte és hozta is a pontot, Federer azonban rögtön hibázott, 2-0-ra vezetett a görög.

A svájci klasszis később kikényszerített egy hibát, 2-2-re módosította az állást, de nem sikerült megtörnie Cicipaszt. Ezután mindkét játékos hozta a saját adogatását, 5-5-nél azonban Federer rontott, a görög pedig azonnal élt a meccslabdájával.

Cicipasz 20 ászt szerválva és 32 ki nem kényszerített hibával megverte Roger Federert, és ő lett az első görög, aki bejutott egy Grand Slam-torna negyeddöntőjébe.

Cicipasz már tavaly megmutatta, hogy mekkora tehetség, és a legnagyobbakra is milyen veszélyes tud lenni: a torontói 1000 pontos mestertornán legyőzte egymás után Novak Djokovicsot, Alexander Zverevet, és végül csak Rafael Nadaltól kapott ki a döntőben.

Eredmény:

    

Rovatok