Index Vakbarát Hírportál

Sokalltam, hogy 0 eurós jegyekért 132 ezret fizetek

2019. január 31., csütörtök 09:48

Pénteken és szombaton rendezik Frankfurtban a Németország-Magyarország tenisz Davis Kupa-meccset. A mieink Fucsovics Márton és Balázs Attila távollétében - Fucsovics vitája a szövetséggel még tavaly augusztusban robbant ki - tartalékos csapattal állnak fel, de aki igazán szereti a teniszt, nem tántorítja el attól, hogy a helyszínen nézze meg.

Timm Riggert is így gondolkodott, és meg is rendelt négy jegyet.

Amikor kézhez kapta azokat, akkor látta, hogy 0,00 euró volt rajtuk. Mind a négyen. Mindkét napra.

Ő azonban - bizonyítottan - kifizetett értük 132 ezer forintot. Az átutalást igazoló bizonylatot is eljuttatta hozzánk az érintett.

„Kicsit furcsálltam ezt a dolgot, hiszen mégsem kevés pénzt adtam értük, ezért tettem fel a sztorit a Facebookra. Freikartéért, szabadjegyért sokalltam ennyit pénzt.

A feleségem le akart erről beszélni, nehogy baj legyen belőle, de én annyira szeretném, ha ez a gondolkodás már végre a múlté lenne. Posztoltam, mert ott motoszkált bennem a kis ördög, hogy akár át is verhettek.

Utána derült ki, hogy másfajta jegyeket kaptam. Kíváncsian várom a meccset, és most már még kíváncsibb leszek arra, hol fogok ülni, és körülöttem lévők mennyit fizettek” – mondta Riggert, aki korábban Magyarországon teniszezett, de elsősorban kint él.

Elő szokott az fordulni, hogy valaki nullás jegyet kap a VIP-ben, mert a meghívó fél nem szeretné a partnere orrára kötni, milyen értékű ajándékot ad neki, de ez esetben ez nem fordulhatott elő, mert ezek egyszerű nézőtéri jegyek.

Ezek után nézzük a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) álláspontját.

"Az MTSZ a szervezőtől, a Német Tenisz Szövetségtől 50 tiszteletjegyet kapott, amelyet a szövetség partnereinek, munkatársainak, szponzorainak bocsát a rendelkezésére, ezen felül pedig 50 jegyet vásárolt, a szurkolóknak továbbértékesítésre. A „0 eurós” tiszteletjegyek és a megvásárolt jegyek ugyanabba a szektorba szólnak. A szövetség természetesen csak az általa megvásárolt jegyeket értékesítette/értékesíti tovább. Az említett esetben sajnálatos módon adminisztratív hiba történt – amiért az MTSZ az érintett elnézését kéri –, így fordulhatott elő, hogy

a megvásárolt, árral ellátott jegyek helyett tévedésből az egyébként ugyanabba a szektorba szóló tiszteletjegyeket kapott a vásárló a pénzéért. A hibáért elnézést kér a szövetség, és természetesen igény esetén becseréli a jegyeket.”

Az MTSZ-t feljelentették hűtlen kezelés miatt még tavaly, azóta a figyelem előterében van a szervezet gazdálkodása, bár azt még nem erősítették meg, hogy a NAV-vizsgálat hol tart. Aggályos, hogy miért szerződtek olyan céggel, amelyiknek nem volt stabil a vezetői háttere.

Ezért mostanában minden egyes apróságra sokkal inkább kihegyezett az átlagember, és az MTSZ-nek az apró ügyekben is körültekintően és fokozott figyelmességgel kellene eljárnia, mert egy ilyen eset is rossz fényt vethet a szervezet működésére, a hitelességét jelentősen veszélyezteti.

Rovatok