Index Vakbarát Hírportál

Amikor elfordultam, kést szegezett a torkomnak

2019. február 6., szerda 13:01

A cseh Petra Kvitovát, Wimbledon kétszeres győztesét 2016-ben otthonában támadták meg. A teniszezőt késsel sebesítették meg a bal kezén, öt hónapot kellett ezután kihagynia. Kvitova most tett vallomást a Radim Žondra ellen indított büntetőperben.

Kvitovát egy különteremben hallgatták meg, kérésére, a traumatikus élmények miatt nem akart támadójával találkozni. A férfit először fényképek alapján azonosította, majd a szembesítésen is felismerte.

Kvitova most azt mondta, amikor becsengettek hozzá, azt hitte, hogy doppingellenőrök érkeztek. Az ajtóban álló férfi viszont azt mondta, hogy a bojlert jött ellenőrizni. Be is mentek együtt a fürdőszobába.

Azt akarta, hogy nyissam meg a meleg vizet. Amikor megfordultam, abban a pillanatban kést szegezett a torkomnak. Elkaptam a pengét, és ő elhúzta azt. Elestem, sikítottam, mindenhol vér volt. Azt mondta, nem akar bántani engem.

„Ahogy megláttam a vért, kérdeztem, mit akar. Azt válaszolta, hogy időre van szüksége. Nekem nem volt időm, kórházba kellett kerülnöm. Amikor megkérdeztem, hogy pénzt akar-e, azt mondta, igen. Volt nálam tízezer (korona), kivettem a pénztárcából, és odaadtam neki. Aztán elment. Azután hívtam a mentőket és a rendőrséget. Ők vittek be a kórházba, mind az öt ujjamat elvágta, két ujjamban az ideget is" – állt Kvitova vallomásában.

Az igazságügyi orvosszakértő is alátámasztotta Kvitova verzióját, szerinte a teniszező nem tudott volna magának ilyen sérüléseket okozni.

(via Sport.cz, BBC)

Rovatok