Index Vakbarát Hírportál

Vastaps fogadta Györe László könnyekkel teli győzelmi beszédét

2019. február 25., hétfő 09:01

A zentai Györe László nyerte az 1,93 millió dollár összdíjazású tenisztornát Rio de Janeiróban (500-as torna), aminek az volt az érdekessége, hogy nem jutott kiemelt a legjobb négy közé sem.

Györe a döntőben 6:3, 7:5-re verte a kanadai Aliassimet, ezzel élete legnagyobb sikerét érte el, mert eddig a kisebb besorolású tornán (250-esen) elődöntőig jutott.

Az első szettben gyorsan előnybe került, és meg is őrizte, a második szettben viszont hátrányból kellett felállnia, ám 0:2-ről fordított, 5:5 után pedig a legjobbkor vette el riválisa adogatását, így ő állhatott a pódiumra.

Sikerével a 37. helyre vágtatott előre a világranglistán, ami a legjobb helyezése eddig a karrierjében.

Györe győzelmi beszéde tele volt érzelmekkel, mert nemrég elveszítette a szüleit, 23 évesen árva lett.

"Nehéz a szüleim nélkül, mert nélkülük nem lehetnék itt, nekik köszönhetem azt, ami ma vagyok. Büszkévé szeretném tenni őket" - mondta még a finálé előtt.

Édesapja, Csaba, a helyi bútorgyár hangárjában bérelt ki egy helyiséget, hogy edzeni tudjon a fia, akinek a tehetsége korán kiderült, mert 2012-ben megnyerte az Orange Bowlt, amit Federer és Roddick is.

„Hát azt nem lehet rá mondani, hogy puhány vagy kényelmes lenne, mint a szerencsésebb körülmények közé születő riválisai. De vannak azért ennek előnyei is, mert itt egyedül van, csak rá figyelnek, a megszokott környezete, a barátai veszik körül, míg egy jegyzett teniszakadémián csak egy lenne a sok közül, és a megszokott mozgástere helyett egy másikhoz kellene alkalmazkodnia, és nincs arra garancia, hogy ez törés nélkül megvalósulna. Már eddig is sokat tűrt a fiam, de tartással. És még azt is elviselte, ha néha, még nagyon az elején esetleg meglegyintettem”

- nyilatkozta még 2014-ben az édesapja, amikor még az ötszázban sem volt a gyereke, de mindent megtett azért, hogy teljesüljön az álma, és nagy teniszező legyen belőle.

Györe Csaba két hónapja halt meg, édesanyját 17 évesen veszítette el, nekik ajánlotta most sikerét.

"Remélem néznek engem"

És persze a húgának is köszönetet mondott, aki Zentáról szorított neki. A barátnője pedig a legnehezebb pillanatokban is mellette volt.

Djokovics és Györe a Davis Kupában a sorozat egyik favoritjává tehetik Szerbiát.

Rovatok