Index Vakbarát Hírportál

Teniszezők kérik, füves pályás tornát ne rendezzen Budapest

2019. március 7., csütörtök 15:43

Jelenlegi és korábbi teniszezők nyílt levélben kérték a magyar szövetséget, hogy mondja vissza a jövő évre tervezett női füvespályás tornát a kormány által támogatott salakpályás verseny megrendezése miatt.

Emlékeztetnak arra, hogy az Emmi sportállamtitkársága, valamint a Sportesemények Szervezéséért, Lebonyolításáért és Sportszolgáltatásért Felelős Nonprofit Kft. mindent megtesz azért, hogy a korábbi verseny létre jöhessen, és a szerződéskötés hamarosan lezárulhat.

"A WTA vezetése arról tájékoztatta Márky Jenő jogtulajdonost, hogy 2020-ra a Magyar Tenisz Szövetség már elkötelezte magát egy budapesti, élőfüves WTA-torna megrendezésére, amely szerepel is a hivatalos versenyprogramban. Mivel ennek a tornának az időpontja nagyon közel esik a Márky Jenő által jogtulajdonolt, Római Teniszakadémiára tervezett salakpályás versenyhez, a WTA addig nem tudja támogatni a kormány és általunk, korábbi sikeres magyar profi teniszezők által támogatott salakos torna 2019-től való megrendezését, amíg a 2020-as élőfüves verseny szerepel a naptárban."

Szakmailag vitatják egy füves torna indokoltságát. Elfogadhatatlan és méltatlan lenne azonban, hogy egy kormánygaranciával, biztos helyszínnel és múlttal rendelkező magyar verseny megrendezése meghiúsul.

Rovatok