Index Vakbarát Hírportál

Felfigyeltek a menetelő magyarra

2019. április 25., csütörtök 13:53 | aznap frissítve

Az ATP honlapján is megemlékeztek arról, hogy a 30 éves Balázs Attila az 585 ezer euró összdíjazású budapesti tenisztornán már a második nálánál lényegesen jobban rangsorolt versenyzőt búcsúztatta.

Először a lengyel Hurkaczot ejtette ki (6:3, 6:4), utána pedig a hatodik kiemelt ausztrál Millmannt (6:4, 2:6, 6:2), aki a 39. helyen áll a pillanatnyi rangsorban.

Ezt a pontot külön kiemelték.

A 246. helyen álló Balázs hét év után ért el ilyen magasra, 2012-ben Bukarestben volt utoljára a nyolc között ilyen tornán. Akkor elődöntőig jutott, és az olasz Fognini állította meg.

A 30 éves magyar 7 hónapos kihagyás után tért vissza, csípősérülése viszont már a múlté, és jó formában van, és a francia Pierre Herberttel szemben akár folytathatja is pénteken a menetelését. A 49. helyen álló Herbert eddig nem panaszkodhat a sorsolására, mert csak olyanokkal játszott eddig, akik szerencsés vesztesként kerültek fel a főtáblára.

Rovatok