Index Vakbarát Hírportál

Babos Tímea másodszor Grand Slam-győztes párosban

2019. június 9., vasárnap 12:50

Második Grand Slam-győzelmét szerezte női párosban Babos Tímea, aki a francia Kristina Mladenovic oldalán simán, két szettben verte a Roland Garros vasárnapi döntőjében a kínai Tuan Jing-jing, Cseng Szaj-szaj párost 6:2, 6:3-ra.

Babos korábban az Australian Openen nyert párosban, 2018-ban is Mladenovic volt a partnere. A Roland Garroson korábban egy negyeddöntős szereplés volt Babos legjobbja párosban, a többi Grand Slamet tekintve pedig még három döntős szereplés tud felmutatni, Wimbledonban 2014-ben és 2016-ban, a US Openen pedig 2018-ban volt döntős.

Babosék 2019-es Roland Garros-döntőjét itt olvashatják vissza >>>>>

A mérkőzés elején kisebb gondot okozott Baboséknak, hogy mit kezdjenek az adogatójátékaik alatt a hálónál táncoló Tuannal, de gyorsan megtalálták az ellenszert a nem annyira könnyen megvalósítható, de mégis jól kivitelezett, hajszálpontos elütésekkel. 2:2-ig fej fej mellett haladt a két páros, majd 3:2-nél Babosék a kínaiak kettős hibáját kihasználva brékelni tudtak, majd egy semmire hozott adogatás és egy újabb brék után 6:2-re nyerték az első szettet.

A lendület maradt a második szettre is, Babosék gyorsan megléptek 2:0-ra, ám utána három bréklabdát szereztek a kínaiak, és el is törölték a brékhátrányukat. Igaz, nem sokáig, Babosék azonnal újra brékeltek (3:1), majd nagy küzdelem után hozták saját adogatásukat, és 4:1-re elléptek a második szettben. Innen pedig már nem inogtak meg, és bár újabb brék nem jött, a saját adogatásaikat hozták, és így

a második szettet 6:3-ra behúzva megnyerték a Roland Garros női párosdöntőjét.

Babos franciául mondott köszönetet a döntő után a párizsi közönségnek, akik nagyon hálásak voltak ezért, és óriási tapssal viszonozták Babos gesztusát. A magyar teniszező a rövid francia köszöntő után a kínaiakat angolul köszöntötte, majd ismét franciául folytatta Mladenovichoz fordulva, akit a legjobb barátnőjének és testvérének nevezett.

„Vele olyan, mintha minden egyes nap egy döntőt játszanék” – mondta, majd megölelte Mladenovicot. Végül, már elcsukló hangon magyarul is köszönetet mondott családjának és minden magyar szurkolónak:

Először is köszönöm, hogy itt lehet a családom, szeretlek titeket. Köszönöm minden magyarnak, aki drukkolt nekünk és figyelt minket!

Mladenovic is gratulált a kínai párosnak, majd pedig egy nagy tapsot kért Babosnak a francia beszédért. Ő is azt mondta, hogy minden nap, amit együtt töltenek, olyan, mintha döntőt játszanának. Köszönetet mondott családjának, csapatának, a szurkolóknak, majd magyarul is mondott egy szót: köszönöm!

Babos és Mladenovic nagy formában vannak, ami a Grand Slameket illeti, hiszen 2018 kezdete óta negyedszer döntőztek, ráadásul a tavalyi US Openig visszamenőleg sorban három Grand Slam-tornán is döntőzhettek a franciával.

(Borítókép: Babos Tímea és Kristina Mladenovic a Roland Garros trófeával Párizsban 2019. június 9-én. Fotó: Clive Mason / Getty Images Hungary)

Rovatok