Index Vakbarát Hírportál

Magyar siker Wimbledonban: Balázs Attila meccslabdákról fordított

2019. június 26., szerda 15:00

Balázs Attila mérkőzéslabdákról fordítva verte az ukrán Ilija Marcsenkót a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjének második fordulójában.

A világranglistán 207. magyar játékos az első fordulóban könnyedén nyert a kanadai Peter Polansky ellen.

A selejtező második körében, szerdán rosszul kezdett, első két adogatójátékát elveszítette, így hiába brékelt egyszer ő is, a világranglistán 384. Marcsenkó - akivel most először találkozott - 35 perc után szettelőnybe került.

A második szettben az első szervagémjét hozta a 30 éves magyar, de aztán egy évvel idősebb ellenfele hengerelt, és 5:1-ig úgy tűnt, simán továbbjut. Ekkor Balázs feltámadt, sorozatban öt játékot nyert - közben fogadóként két mérkőzéslabdát hárított -, majd a rövidítésben is jobb volt, így kiegyenlített.

A döntő szettben 2:2-ig fej-fej mellett haladtak a felek, négy játék után a magyar brékelt, és mivel 5:3-as vezetésénél ezt ismét megtette, 2 óra 11 perc után győzött.

Balázs Attila a főtábláért a selejtezőben 9. helyen kiemelt spanyol Marcel Granollersszel (105.) találkozik.

A férfiaknál egyesben Fucsovics Márton főtáblás, a nőknél Babos Tímea és Bondár Anna a kvalifikáció első körében búcsúzott, Stollár Fanny szerdán később játszik a lengyel Katarzyna Kawával. (MTI)

Selejtező, 2. forduló:
Balázs Attila-Ilija Marcsenko (ukrán) 2:6, 7:6 (7-5), 6:3

Stollár Fanny-Katarzyna Kawa (lengyel) 16.00 körül

Rovatok