Index Vakbarát Hírportál

Fucsovics maratoni csatában esett ki Wimbledonban

2019. július 4., csütörtök 21:46 | aznap frissítve

Nagyot harcolt Fucsovics Márton csütörtökön Wimbledonban második fordulójában a világranglista tizedik helyén álló Fabio Fognini ellen, de végül maratoni meccsen alulmaradt, így búcsúzott a tornától.

Fucsovics jól kezdte a meccset, rögtön elvette ellenfele adogatását, de 3:1-es vezetés után megtorpant, így végül nagy csatában, 8-6-os rövidítésben tudta csak behúzni a játszmát. A folytatásban Fognini egy brék után beindult, viszonylag simán egyenlített, a következő szettben pedig a vezetést is átvette. 5:4-nél egyébként Fucsovicsnak volt két szettlabdája, de nem élt a lehetőséggel, a rövidítésben pedig az olasz ezúttal simán múlta felül.

A negyedik játszmában aztán Fucsovics gyújtotta be a rakétákat, kétszer is brékelte Fogninit, és 6:2-vel egyenlített, de a döntő szettben, megint az olasz kezdett jobban, Fucsovics pedig hiába kapaszkodott vissza, végül közel négy óra után elvesztette a meccset.

Ezzel párhuzamosan Rafael Nadal és Nick Kyrgios is nagy csatát vívtak egymással, de az ausztrálnak végül csak megnehezítenie sikerült a spanyol dolgát, aki négy szettben verte meg őt. Kyrgios a meccsen egyébként összehozta minden idők második leggyorsabb szerváját, egy 230 kilométer per órás lökettel, de később inkább azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy veszekedett a bíróval, egyszer pedig szándékosan ellenfelére ütötte a labdát. Federernek ennél jóval könnyebb dolga volt, ő 6:1, 7:6, 6:2 arányban verte meg a brit Jay Clarke-ot.

A nőknél a címvédő Angelique Kerber már a második fordulúban búcsúzott, a világranglista 95. helyén álló Lauren Davis verte ki, méghozzá meglepően simán. A világelső Asleigh Barty ugyanakkor kevesebb mint egy óra alatt biztosította helyét a legjobb 32 között.

Eredmények

férfi egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):

női egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):

Rovatok