Index Vakbarát Hírportál

Babos nagy küzdéssel főtáblás a US Openen

2019. augusztus 24., szombat 06:18

Babos Tímea a harmadik mérkőzését is megnyerte az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjében, így a főtáblára jutott - jelentette az MTI.

A világranglista 112. helyén álló játékos előbb a japán Nara Kurumit, majd a spanyol Lara Arruabarrena Vecinót, végül pénteken az amerikai Varvara Lepchenkót győzte le.

Az első szettben 1:1 után Babos elveszítette a szervajátékát, majd rögtön vissza is nyerte, és a rövidítésben bizonyult jobbnak ellenfelénél, így 69 perc alatt játszmaelőnybe került. Az üzbegisztáni születésű, ukrán származású Lepchenko kétszer, Babos viszont háromszor nyerte el riválisa adogatójátékát a második szettben.

A magyar teniszező a második meccslabdáját értékesítette, és nyolcadik alkalommal is főtáblás lesz a New York-i Grand Slam-tornán. Babosnak háromszor volt kettős hibája a mérkőzésen, viszont hét ászt szervált. A két játékos ötödször találkozott egymással, és mind az ötször a magyar teniszező győzött.

Babos ellenfele a főtábla első fordulójában a 28. helyen kiemelt spanyol Carla Suárez Navarro lesz, aki pályafutása legjobbjaként 2016 februárjában hatodik volt a világranglistán. Eddig két WTA- és hat ITF-versenyt nyert, az US Openen 2013-ban és 2018-ban negyeddöntős volt. A két játékos eddig négyszer találkozott, és mind a négyszer Suárez Navarro nyert.

Stollár Fanny hétfőn, Bondár Anna pedig kedden búcsúzott a selejtezőben a US Openen, amelynek főtábláján magyarként egyedül Fucsovics Márton indul alanyi jogon. A legjobb férfi játékos Baszilasvilivel kezd.

Rovatok