Index Vakbarát Hírportál

Babosék mindenkit legyőztek a csoportkörben a WTA-vébén

2019. november 1., péntek 11:00

Harmadik mérkőzését is megnyerte a már elődöntős és címvédő Babos Tímea, Kristina Mladenovic páros a sencseni tenisz WTA-világbajnokságon, így százszázalékosan zárta a csoportkört.

A magyar, francia duó pénteken döntő rövidítésben bizonyult jobbnak az elsőként rangsorolt Elise Mertens, Arina Szabalenka belga, fehérorosz kettősnél a Vörös csoport harmadik fordulójában.

Az első szettben 4:4-ig úgy haladtak fej fej mellett, hogy mindkét páros kétszer-kétszer vesztette el saját szervajátékát. A hajrában aztán a rivális koncentrált jobban, így 36 perc után játszmaelőnybe került.

A második szettben már a harmadik helyen kiemelt Babosék játszottak jobban, adogatóként minden játékot megnyertek, de kétszer fogadóként is brékelni tudtak, így kevesebb mint félóra alatt egyenlítettek.

A döntő rövidítésben 4-4-ig volt szoros az állás, utána már csak egyetlen pontot engedett ellenfelének Babos és Mladenovic, 10-5 lett a vége.

A csoportelsőként továbbjutó duóra a szombati elődöntőben a Samantha Stosur, Suaj Csang ausztrál, kínai páros vár, írja az MTI.

Eredmény:

páros, Vörös csoport, 3. forduló:

Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 3.)-Elise Mertens, Arina Szabalenka (belga, fehérorosz, 1.) 4:6, 6:2, 10-5

Rovatok