Index Vakbarát Hírportál

Másodszor nyert tenisztornát Balázs Attila

2020. január 18., szombat 12:04

Negyedik challenger-döntőjét játszva második tenisztornáját nyerte a 31 éves Balázs Attila Bangkokban, ahol az 54 ezer dollár (16,2 millió forint) összdíjazású keménypályás verseny döntőjében három szettben győzött az orosz Aszlan Karacev ellen.

A világranglistán karriercsúccsal 128. magyar játékos ötödik thaiföldi mérkőzésén, szombaton az orosz Aszlan Karacevvel csapott össze, aki a 293. helyen áll, de volt már 153. is. Mindketten egy-egy versenyt nyertek eddig a második vonalnak számító challenger-sorozatban: a 31 éves Balázs 2010-ben Palermóban, míg vlagyikavkazi születésű ellenfele 2015-ben Kazanyban ünnepelhetett, írja az MTI.

A második helyen kiemelt budapesti teniszező rögtön elvesztette az adogatását, de 4:4-nél utolérte Karacevet, majd a kiélezett rövidítésben hozta a szettet, amely 58 percig tartott. A folytatásban a hétszeres magyar bajnok ismét 2:0-s hátrányba került, ám ezúttal nem tudott felzárkózni, és az orosz két újabb brék után kiegyenlített.

 Az utolsó játszmában csak bréklabdákat láthatott a gyér közönség, de bréket nem, így jöhetett a sorsdöntő rövidítés. Ebben a magyar Davis Kupa-válogatott alapembere harmadik meccslabdáját kihasználva megnyerte a találkozót, amely 2 óra 52 percig tartott.

A 31 éves Balázs negyedik challenger-döntőjében második tornagyőzelmét szerezte, eddigi legnagyobb sikere tavaly júliusban az umagi ATP-finálé volt. Bangkoki trófeája mellé 7200 dollárt (2,1 millió forintot) kapott. 

Balázs korábban az ATP- és a  challenger-versenyek mögött harmadik szintnek tartott ITF Futures Tourban 43 döntőjéből 14-et megnyert.

Eredmény, döntő

Rovatok