Index Vakbarát Hírportál

Wawrinka lesz a budapesti tenisztorna legnagyobb sztárja

2020. március 10., kedd 10:41

A háromszoros Grand Slam-bajnok Stan Wawrinka is pályára lép az április 18. és 26. között Budapesten sorra kerülő salakpályás férfi tenisztornán – jelentette az MTI. A 34 éves svájci játékos lesz a legnagyobb sztár, a tornát negyedik alkalommal rendezik meg.

Wawrinka legjobb eredményeként 2014-ben a harmadik volt a világranglistán, jelenleg a 17. helyen áll. Karrierje során eddig 16 tornagyőzelmet aratott, köztük 2014-ben Australian Opent, 2015-ben Roland Garrost, 2016-ban pedig US Opent nyert. Legutóbb 2017-ben győzött, Genfben salakon. 2008-ban Pekingben olimpiai aranyérmes lett Roger Federer oldalán, 2014-ben pedig a Davis-kupában is nyert a svájci csapattal.

Wawrinka mellett több olyan játékos is nevezett már a tornára, akiket jelenleg a legjobb ötven között jegyeznek a világranglistán:

Ugyanakkor a három korábbi győztes – Lucas Pouille, Marco Cecchinato és Matteo Berrettini – nem indul.

A honlap beszámolója szerint a Hungarian Open szervezőbizottsága folyamatosan figyeli a koronavírus-helyzetet, és a hazai közegészségügyi szervek ajánlásainak megfelelően cselekszik.

Rovatok