Index Vakbarát Hírportál

Fucsovics: Mindennap írnak, hogy tárgyalnak a ranglistapontokról

2020. március 18., szerda 11:01

Fucsovics Márton teniszező a Davis-kupában elért március 7-i győzelem után már nem tudott versenyezni. A teniszben is kényszerszünet van a koronavírus-járvány miatt, a budapesti torna is elmarad, ahol Stan Wawrinka lett volna a legnagyobb név.

„Speciális helyzet, ami most fennáll, az edzőimmel leültünk, és átbeszéltük a továbbiakat, illetve próbáltuk megtervezni a következő pár hetet. Nem volt egyszerű, a következő egy-két hétben próbálunk egy kicsit lazábban szinten tartani, és utána egy három-négy hetes kemény felkészülést fogunk elvégezni. Nehéz lesz utazgatni, nehéz lesz partnereket találni, lehet, hogy be fognak zárni a teniszklubok is, de ne menjünk ebbe most bele, de nehéz lesz megtervezni ezt a pár hetet”

– mondta a Digisporton futó Sport24-nek telefonon a világranglista 83. helyezettje.

Ha újraindul a teniszélet, Fucsovics azonnal készen áll majd a startra, rögtön játszani fog. Az első verseny a müncheni 250-es torna lehet, majd utána rögtön Madrid és Róma következne, de jelenleg ebben a két városban, két országban a legrosszabb az európai járványhelyzet.

Az egyik legfőbb kérdés a teniszezőknél, hogy mi lesz a ranglistapontokkal, amiket folyamatosan meg kellene védeni. A jelenlegi számítás szerint automatikusan elveszik egy év után.

„Mindennap kapok tájékoztatást az ATP-től, de még mindig azt írják, hogy tárgyalás alatt van ez a dolog. Szerintem az lenne a legjobb, ha befagyasztanák a ranglistát, és senki nem veszítene a pontjából. Egy évben 18 verseny számít be a pontozásba, lehet, ezt ki kellene tolni 24-re vagy 26-ra, és a tavalyi pontokat pedig jövőre kellene megvédeni.”

A november végi Davis-kupa-döntő megrendezése egyelőre nincs veszélyben. A madridi tornán Magyarország csoportbeli ellenfelei Horvátország és Ausztrália lesznek. A sorsolásról Köves Gábor korábban azt mondta: lehetne rosszabb is.

Egyetértek. A kijutásunk óriási eredmény. Ha ilyen játékot mutatunk fel, mint az elmúlt pár Davis-kupa-meccsen, akkor bármi megtörténhet.

Rovatok