Index Vakbarát Hírportál

Balázs Attila idén már nem teniszezik

2020. október 9., péntek 16:08

A francia nyílt teniszbajnokságon a második fordulóban kiesett Balázs Attila már nem versenyez ebben az évben.

Az M1 aktuális csatornán pénteken Balázs Attila elmondta, ezek a hetek már nem a teniszről szólnak.

Kis pihenő után, október közepén elkezdek itthon egy kemény nyolchetes alapozást, mert 2021 elején komoly túra vár rám. Elutazom az Australian Openre, majd dél-amerikai tornák következnek

- nyilatkozta.

Az ATP-rangsorban 87. magyar játékos az idei évre visszatekintve közölte, remekül indult a számára 2020, challenger-versenyt nyert, elődöntős volt Rióban, döntőbe jutott a válogatottal a Davis-kupában, és pont kezdődött volna a számára kedves salakszezon, amikor kitört a koronavírus-járvány.

"Megtört a ritmusom, sérülések és egyéb problémák jöttek, úgyhogy megviselt a leállás. De 2021-nek újult erővel indulok neki, és elégedett leszek, ha végig tudom játszani zökkenőmentesen, és az első százban tudok maradni" - tette hozzá a 32 éves teniszező.

(MTI)

Rovatok