Index Vakbarát Hírportál

Ez az egész egy sz...r – kiakadt a francia teniszező

2021. február 8., hétfő 17:32 | aznap frissítve

Élesen bírálta az ausztrál nyílt teniszbajnokság szervezőit Benoît Paire, aki hétfőn az első fordulóban kiesett.

A 25. helyen kiemelt francia egyike volt annak a 72 játékosnak, akik balszerencséjükre olyan repülőgéppel érkeztek Melbourne-be, amelyen koronavírus-fertőzött is utazott, így két hetet teljes karanténban kellett töltenie, és a mezőny nagy részével ellentétben edzeni sem hagyhatta el a szobáját.

Közben az adelaide-i felvezető gálára érkezett sztárok – köztük Novak Djokovics vagy Rafael Nadal – annak ellenére edzhettek napi öt órát, hogy a gépükön ugyancsak akadt pozitív teszt, de ott a rendezők vérmintákat vettek, és annak ismeretében nem kötelezték a játékosokat karanténra.

Ez az egész egy sz.r, szégyen, ami itt történt. Elégedett vagyok a formámmal, de ez a verseny egy hulladék

– dühöngött a világranglista 29. helyezettje, akit a fehérorosz Jegor Geraszimov búcsúztatott négy szettben. 

A szabályok mindenkire vonatkoznak, nem értem a kivételezést. Ha néhány tréninggel több lett volna ma a lábamban, akkor nyertem volna.

A 31 éves Paire azt is kifejtette, hogy szerinte miért ragaszkodtak a szervezők az Australian Open lebonyolításához.

Csak a pénzről szól az egész, a rendezőket nagy veszteség érte volna, ha lemondják a tornát. Én is pénzért játszom, de ha ekkora áldozattal jár, és ennyire félremennek a dolgok, akkor le kell állítani az egészet.

(MTI)

Rovatok