Júniusban és júliusban, két aukció keretében kalapács alá kerülnek Roger Federer személyes tárgyai. A 20-szoros Grand Slam-győztes svájci teniszező az alapítványa számára gyűjt pénzt az akcióval.
Az első, június 23-i árverésen húsz tárgyra lehet majd licitálni, mindegyik a volt világelső GS-győzelmeinek egyikéhez kötődik. A kikiáltási árak háromezertől (körülbelül 1,25 millió forint) 70 ezer fontig terjednek.
Árverésre kerül például az az ütő és sportruházat, amellyel, illetve amelyben Federer 2009-ben megnyerte a Robin Söderling elleni döntőt a francia nyílt bajnokságon, s ezzel a még hiányzó GS-tornagyőzelmet is megkaparintotta. A cipőkön még látható a Roland Garros vörös salakjának nyoma.
Az aukció minden egyes darabja teniszkarrierem egy-egy fontos pillanatát jelképezi. Ez az akció lehetőséget ad számomra, hogy a személyes gyűjteményem egy részét megosszam a szurkolóimmal
– mondta Federer, akit sokan minden idők legjobb teniszjátékosának tartanak.
Hozzátette: ennél fontosabb azonban, hogy a bevétellel a Roger Federer Alapítványt támogatják, amely így folytathatja oktatást segítő tevékenységét Afrikában és Svájcban.
A második, júliusi árverésen 300, alacsonyabb árú tárgyat kínálnak majd, például azokat a csuklószorítókat, amelyeket Federer profi pályafutása 1500. mérkőzésén viselt Bázelben.
A szervező Christie's szerint a két aukció legalább egymillió fontos bevételt hoz majd, de ez akár másfél millióig is felmehet.
(MTI/Index)