Index Vakbarát Hírportál

Oszaka Wimbledonban nem indul , Tokióban viszont igen

2021. június 17., csütörtök 22:32

Ügynöke szerint Oszaka Naomi nem indul a wimbledoni teniszbajnokságon, a tokiói olimpián viszont ott lesz.

Az MTI közleménye szerint Stuart Duguid csütörtökön úgy fogalmazott, hogy a négyszeres Grand Slam-győztes volt világelső több időt szeretne tölteni a barátaival és a családjával, ezért nem indul a füves pályás tornán.

Az olimpiára azonban készen áll majd és nagyon várja, hogy otthon, japán szurkolói előtt játszhasson

– írta a menedzser.

A Japánban született 23 éves Oszaka májusban az első forduló után visszalépett a Roland Garrostól, miután vitába keveredett a szervezőkkel. A rajt előtt kijelentette, hogy mentális egészségének megóvása érdekében nem vesz részt a sajtótájékoztatókon, ugyanakkor a szabályok szerint a játékosoknak minden mérkőzésük után a sajtó rendelkezésére kell állniuk. Oszaka szerint ez indokolatlanul megterheli őket lelkileg.

(Borítókép: Adrian Dennis / AFP)

Rovatok