Index Vakbarát Hírportál

Boris Becker Fucsovics kedvesére tett megjegyzést, szexizmussal vádolják

2021. július 8., csütörtök 16:26

Szerdán a világelső Novak Djokovics három szettben legyőzte Fucsovics Mártont a wimbledoni tenisztorna férfi egyesének negyeddöntőjében. Boris Becker a BBC televíziós szakértőjeként dolgozott a mérkőzés közben, arra azonban aligha számított, hogy utána szexizmussal vádolják majd.

Történt ugyanis, hogy a hatszoros Grand Slam-torna-győztes teniszező – aki korábban Djokovics edzője is volt – Fucsovics párjáról is szót ejtett.

A stúdióban Becker azt mondta, hogy „úgy hírlik, a magyar hölgyek a legszebbek. Nos, ezt nem tudom, de ő mindenesetre nagyon csinos.”

A közvetítésben az első számú magyar játékos kedvesét többször is megmutatták, John Inverdale kommentátor be is mondta, hogy Böszörményi Anettről van szó.

A Women in Sport and Perception Agency (amely a sportban való egyenlőség kérdésével foglalkozik Nagy-Britanniában) azon a véleményen van, hogy Becker megjegyzése egyáltalán nem helyénvaló.

A Daily Mail újságban is megjelent egy írás, miszerint a szervezet elnöke, Stephanie Hilborne szerint „ha két férfi így beszél egy hölgyről, ráadásul élő adásban, az már túl sok”.

Nem inkább a következő generáció lányait kellene bátorítanunk, hogy sportoljanak, ahelyett hogy arról beszélünk, hogyan néznek ki?

– fogalmazott Hilborne.

A BBC megvédte a szexizmussal vádolt Beckert, állítása szerint az 53 éves korábbi teniszező nem tett sértő megjegyzéseket.

Ön szerint belefért Boris Becker megjegyzése?

  • 53983
    Igen
  • 2448
    Nem, ez már túl sok

(Borítókép: Boris Becker és párja, Lillian De Carvalho – Karwai Tang / Getty Images Hungary)

Rovatok