Index Vakbarát Hírportál

Stollár Fanny győzött párosban a budapesti tenisztornán

2021. július 17., szombat 17:31

Stollár Fanny és Mihaela Buzarnescu nyerte a párosversenyt a 235 ezer dollár (71,6 millió forint) összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornán.

A magyar–román duó a vasárnapi döntőben 35 perc alatt jutott szettelőnyhöz úgy, hogy miközben háromszor elvesztette adogatójátékát, az Aliona Bolsova, Tamara Korpatsch spanyol–német kettős négyszer nem tudta hozni a sajátját.

Az ellenfélnek a folytatásban sem ment a játék irányítása, ennek eredményeként 3:0-ra vezettek Stollárék. Ezután viszont a román–német páros brékelt, majd a saját adogatását is hozta, ezzel szorosabb lett az állás. Stollárék azonban 3:1 után már végig megőrizték brékelőnyüket, és 1 óra 15 perc alatt nyertek.

Az egyesben a selejtezőben búcsúzott Stollárnak ez volt az ötödik WTA-döntője párosban, és második tornagyőzelmét aratta a 2018-as budapesti fedett pályás viadal megnyerése után.

Először is köszönöm a partneremnek, hogy végigjátszotta velem ezt a tornát

– mondta a díjátadón a magyar játékos utalva arra, hogy a tokiói olimpián is szereplő Buzarnescunak fontos volt, hogy szombaton rendezték a döntőt.

Stollár külön kiemelte, hogy számára nagyszerű volt a budapesti viadal, nagyon jó volt a hazai közönség előtt játszani.

Eredmény:

páros, döntő:

Stollár Fanny, Mihaela Buzarnescu (magyar, román)–Aliona Bolsova, Tamara Korpatsch (spanyol, német) 6:4, 6:4

(Borítókép: Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok