Index Vakbarát Hírportál

A korábbi világelső csalással vádolja Cicipaszt a US Openen

2021. augusztus 31., kedd 10:30

Alig kezdődött el New Yorkban az amerikai nyílt teniszbajnokság, az első játéknapon már szolgáltatta a botrányt Andy Murray, aki kijelentette, hogy szerinte Sztefanosz Cicipasz csalással győzött a mérkőzésükön.

A háromszoros Grand Slam-torna-győztes brit teniszező az első fordulóban a harmadik kiemelt Sztefanosz Cicipasszal találkozott. A mérkőzés végül egy ötszettes csatába torkollott, melyből a görög teniszező került ki győztesen, a végeredmény 2:6, 7:6, 3:6, 6:3, 6:4.

Az eredmény önmagában is komoly figyelemre méltó, azonban Murray a mérkőzés után is szolgáltatott beszédtémát, miután nyíltan csalással vádolta meg legyőzőjét. A brit teniszező azt sérelmezte, hogy görög riválisa indokolatlanul hosszú egészségügyi szüneteket tartott a mérkőzés során, mikor a mellékhelyiségbe távozott a pályáról. 

Itt nem arról van szó, hogy elhagyta a pályát, hanem arról, hogy mennyi időre. Ez bosszantó, mert a mérkőzés után ez csak panaszkodásnak tűnik tőlem, de ugyanezt mondanám, ha győztesen hagytam volna el a pályát. Csalódott vagyok, mert úgy érzem, hogy az indokolatlanul hosszú szünetek befolyással voltak a mérkőzés végkimenetelére. Nem azt mondom, hogy győztem volna, ha nincsenek ezek a szünetek, de hatással voltak a történtekre. 

– nyilatkozta Murray a BBC-nek. 

A leginkább vitatott eset a mindent eldöntő ötödik játszma előtt történt, mikor Cicipasz nyolc percre hagyta el a pályát, amit brit ellenfele sérelmezett, valamint a székbírónak is elpanaszolt. 

Cicipasz reagált az őt ért vádakra, és csak annyit mondott, hogy neki ennyi időre van szüksége, hogy átöltözzön és elvégezze szükséges teendőit. Úgy gondolja, hogy betartott minden szabályt, ahogy eddig egész pályafutása alatt tette. 

Murray hozzátette: 

Ilyen brutális, ötszettes mérkőzéseken a rendkívül hosszú szünetek fizikálisan is hátráltatják a játékosokat. Ez sem a sportnak, sem a játékosoknak, és a nézőknek sem jó, ezért ebben változásra van szükség. 

Az éjszaka folyamán Murray még a Twittert is segítségül hívta véleménye kinyilvánításában, egy rosszízű üzenetet megfogalmazva: 

A nap ténye: Sztefanosz Cicipasznak kétszer annyi időbe telik elérni a mellékhelységbe, mint Jeff Bezosnak eljutni az űrbe. 

 A US Open második játéknapján már magyar érdekeltség is lesz: Fucsovics Márton az olasz Andreas Seppi ellen kezdi New York-i szereplését, magyar idő szerint 18:30 körül. A hölgyek versenyében Gálfi Dalmának szurkolhatunk aki a selejtezőből jutott fel a főtáblára, ellenfele Petra Martic lesz.

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok