Index Vakbarát Hírportál

Köves Gábor szerint jó lenne egy hazai challenger-versenyt rendezni

2021. december 31., péntek 12:17

Sok szempontból előrelépett a magyar férfi tenisz Köves Gábor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint, aki Fucsovics Márton wimbledoni negyeddöntőjét, valamint a fiatalok második féléves remeklését emelte ki elsősorban az idei szezon értékelésében – írja az MTI.

A magyar szövetség honlapján a szakvezető ugyanakkor megjegyezte, számára 2021-ben a csúcsot a válogatott torinói teljesítménye jelentette a Davis Kupa megújított döntőjében.

Ismerve a játékosokat és tudva azt, hogy mennyit dolgoztak a sikerért, valahol számítottam arra, hogy a világsztárokkal felálló ausztrál és horvát csapatot képesek lehetünk meglepni. Így is büszkék lehetünk a pályán mutatott teljesítményünkre, ráadásul nem sok hiányzott ahhoz, hogy még ennél is szebb eredményt érjünk el. Ráadásul mindezt úgy, hogy Fucsovics Márton megsérült az első találkozóján, így a horvátok ellen nem is tudott játszani, míg a válogatott másik erőssége, Balázs Attila még mindig nem épült fel a makacs sérüléséből

– fejtette ki Köves Gábor. Szerinte a fiatalok közül elsősorban Piros Zsombor nyújtott remek teljesítményt, igazi vezérként mindkét top 100-as ellenfelét, az ausztrál John Millmant és a korábbi Grand Slam-győztes horvát Marin Cilicet is legyőzte. 

A kapitány szerint az évet a világranglista 288. helyén záró Piros mellett Marozsán FábiánValkusz Máté és Fajta Péter is eljuthat egy-két éven belül a legjobb kétszázba, a tudatos felkészülésnek köszönhetően valamennyien rengeteget fejlődtek.

Jó lenne több itthoni verseny, mindez minden szempontból segítene a srácoknak, ráadásul Piros, Marozsán és Valkusz a jelenlegi ranglistájuk alapján már főtáblásként indulhatnának. De egy challenger-verseny megrendezése rengeteg pénzt emészt fel, ezért alaposan meg kell fontolni, hogy erre menjenek el a források, vagy arra, hogy utaztatjuk és versenyeztetjük inkább a tehetségeinket

– jelentette ki.

A két éljátékos kapcsán Köves Gábor felidézte, hogy Balázs élete formájában volt, bekerült a legjobb száz közé, sőt, egy rövid időre még Fucsovicsot is megelőzte a világranglistán, aztán megsérült, így az egész idényt ki kellett hagynia.

Jól ismerem őt, ha sikerül maga mögött tudnia ezeket a hónapokat, és végleg elfelejtheti a sérülését, akkor képesnek tartom arra, hogy újra a top 100 tagja legyen. Marci viszont történelmet írt idén, hiszen bejutott élete első Grand Slam–negyeddöntőjébe, ráadásul éppen Wimbledonban. Utoljára ilyen eredményt Taróczy Balázs ért el, amikor nyolcba jutott a Roland Garroson. Noha az idén két hullámvölgy is volt a játékában, visszaküzdötte magát a legjobb negyven közé a világranglistán

– méltatta a legjobb magyar játékost a kapitány.

(Borítókép: Fucsovics Márton Wimbledonban. Fotó: Clive Brunskill / Getty Images) 

Rovatok