Index Vakbarát Hírportál

Jani Réka győzelmével vezet a magyar teniszválogatott Szerbia ellen

2022. április 14., csütörtök 13:55

Jani Réka háromjátszmás mérkőzésen győzött, ezzel a magyar női teniszválogatott 1–0-ra vezet Szerbia ellen a Billie Jean King Kupa euroafrikai zóna I-es csoportjának antalyai tornáján.

Babos Csaba kapitány előzetesen úgy vélekedett, hogy a továbbjutásról döntő párharc következik a törökországi versenyen, mivel az A csoport két százszázalékos csapata csapott össze. A magyarok korábban 2–1-re verték a házigazdákat, majd 3–0-ra a dánokat, míg a szerdán szabadnapos szerbek 2–1-gyel bizonyultak jobbnak a dánoknál és az észteknél is.

Az ellenfél legjobbja Aleksandra Krunić volt, aki 117. a világranglistán, de volt már 39. is, és eddig nem vesztett meccset Antalyában. Igaz, előzetesen gyenge szezonmérleggel rendelkezett, mivel tíz meccséből csak kettőt tudott megnyerni.

A magyar–szerb összecsapás első felvonásán Jani Réka (140.) és Lola Radivojević (1503.) találkozott. Az első szettben a magyar teniszező három bréket követően, 5:0-s vezetésnél már a játszmáért adogathatott, de az előny végül csak a következő brék után jött össze. A második játszmában 2:2-ig csak a fogadó játékos nyert gémet, majd Jani tudta előbb hozni a szervajátékát. Hiába lépett meg azonban 4:2-re, Radivojević egyenlített. A szett küzdelmes végjátékában Janinak fogadóként meccslabdája is volt, de riválisa hárította.

Végül a rövidítés döntött, ami a szerbnek sikerült jobban, Jani adogatóként mind az öt pontját elbukta, fogadóként jutott csupán kettőhöz. A döntő játszma a magyar szervagémjei során nagy küzdelmet hozott, Jani viszont fogadóként lényegesen eredményesebb volt ellenfelénél, és erre alapozva végül jobbnak bizonyult. A találkozó 2 óra 39 percig tartott.

Jani a szövetség közösségi oldalán azt nyilatkozta: nagyon örül, hogy megnyerte a magyarok első mérkőzését a szerbek ellen, bár a találkozó vége „kicsit izgalmasabbra sikerült a kelleténél”.

A szerb lány valahogy nagyon elengedte magát, úgy érezhette, hogy nincs veszítenivalója. A második szettben egyre jobban játszott, sajnos fordított is. Szerencsére a döntő szettre össze tudtam kapni magam, és nem tökéletes játékkal ugyan, de kiküzdöttem ezt a győzelmet

– mondta.

A folytatásban Gálfi Dalma (92.) lép pályára Krunić ellen.

A korábbi Fed Kupában a párharcok két egyes és egy páros mérkőzésből állnak, az összeállításokat mindig aznap kell megadni, de a páros meccs előtt van lehetőség a változtatásra az eredmény függvényében.

Az antalyai viadalon a két csoport győztese közvetlenül bejut a novemberi rájátszásba, míg a második helyezettek egy újabb találkozón döntik el a harmadik továbbjutó hely sorsát. Az év végi rájátszás győztesei – amelyben az idei kvalifikáció kilenc vesztese mellett mindhárom zóna legjobb három helyezettje szerepelhet – jövőre a nagydöntőbe jutásért játszhatnak majd.

Antalyában az ötcsapatos A csoportban a magyarok még az észtekkel játszanak a folytatásban, a szerbek a házigazda törökökkel találkoznak. A B csoportban hat válogatott szerepel.

Eredmény, A csoport, 3. forduló:

Magyarország–Szerbia – állás az első egyes után 1–0

Jani Réka–Lola Radivojević 6:1, 6:7 (2–7), 6:3

(Borítókép: Jani Réka  2021. július 12-én. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok