Index Vakbarát Hírportál

Pánikrohama volt a korábbi világelsőnek a Roland Garroson

2022. május 27., péntek 15:05

A román Simona Halep, a női tenisz-világranglista korábbi éllovasa elmondta, hogy pánikrohama volt csütörtöki mérkőzése közben a francia nyílt bajnokságon.

Pánikrohamom volt, és nem tudtam, hogy kezeljem, mert ilyesmi ritkán fordul elő. Nem igazán tudom, miért történt, hiszen én vezettem és jól játszottam

– nyilatkozta a 2018-as Roland Garros bajnoka.

Halep a második fordulóban, csütörtökön 6:2-re megnyerte az első szettet a világranglista 74. helyén álló kínai Cseng Csin-ven ellen, a másodikat azonban 6:2-re, majd a harmadikat – amelyben orvosi segítséget kért – 6:1-re elveszítette, így kiesett.

Veszítettem, mert nem tudtam koncentrálni. A meccs után elég nehéz volt, de most már jól vagyok. Rendbe jöttem, és tanulni fogok ebből az epizódból

– magyarázta.

A harmincéves román játékos már tavaly is arról beszélt, hogy néha nehezen tudja kezelni az élsporttal járó nyomást.

Ez csak egy teniszmeccs, szóval egy kicsit lazábbnak kell lennem. Valószínűleg túlságosan nagy nyomást helyeztem magamra, mert nagyon szerettem volna jól szerepelni

– nyilatkozta Párizsban.

Halep jelenleg 19. a világranglistán, karrierje során közel 39 millió dollárt gyűjtött pénzdíjakból. Eddig 41 WTA-tornán jutott döntőbe, ezeken 23-szor nyert. Grand Slam-tornákon kétszeres győztes, ötszörös döntős, nyolcszor jutott elődöntőbe, további hét alkalommal pedig a legjobb nyolc közé. A WTA honlapja szerint 559 győzelme és 233 veresége van.

(MTI)

(Borítókép: Simona Halep orvosi segítséget kap a Roland Garroson május 26-án. Fotó: Shi Tang / Getty Images) 

Rovatok