Index Vakbarát Hírportál

Elhasalt a Roland Garroson a férfimezőny egyik legnagyobb favoritja

2022. május 31., kedd 20:49

Elsőként a harmadik helyen kiemelt német Alexander Zverev jutott elődöntőbe a francia nyílt teniszbajnokság férfiversenyében.

Alexander Zverev az első keddi negyeddöntőben négy szettben győzte le a hatodikként rangsorolt spanyol Carlos Alcarazt. Az első két játszmát a német nyerte, a harmadikat ugyanolyan szoros csatában a spanyol. A negyedik felvonásban 5:4-nél a győzelemért adogathatott Zverev, ám nem járt sikerrel. A rövidítésben 6:5-nél Alcaraz játszmalabdához jutott, de ellenfele fordított, és három óra 21 perc után nyerni tudott.

Zverev pályafutása során ötödször jutott elődöntőbe Grand Slam-tornán, Párizsban másodszor lesz ott a legjobb négy között. Kedd este játsszák továbbá a második negyeddöntőt is: a világelső és címvédő Novak Djokovics csap össze Rafael Nadallal kevéssel este háromnegyed kilenc után. 

Végeredmény, Roland Garros, férfi egyes, negyeddöntő
Alexander Zverev–Carlos Alcaraz 6:4, 6:4, 4:6, 7:6

(MTI)

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok