Index Vakbarát Hírportál

Hónapokat késhet az olimpiai aranyérmes visszatérése

2022. szeptember 13., kedd 10:10

Hónapokat késhet Alexander Zverev német teniszező visszatérése, akinél újabb egészségügyi probléma jelentkezett – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

A 25 éves Zverev a Davis-kupa-sorozat honlapján közölte, hogy legnagyobb sajnálatára a héten kénytelen kihagyni a német válogatott soros mérkőzéseit, pedig nagyon szeretett volna pályára lépni szülővárosában. A németek Hamburgban fogadják a franciákat, a belgákat és az ausztrálokat, az eredetileg keretbe jelölt Zverevet Yannick Hanfmann váltotta.

A Tokióban olimpiai bajnok Zverev elmondta: csontödéma jelentkezett nála, ami sok fájdalmat okoz neki. Hozzátette: nem tudja pontosan, hogy mikor történt, de a minap edzésen futni, majd később már járni sem tudott. A visszatérésével kapcsolatban kifejezetten bizonytalanul fogalmazott.

Nem napok alatt jövök majd rendbe, inkább hetek kérdése, de nagyobb valószínűséggel hónapokat vesz igénybe.

Zverev legutóbb június 3-án játszott mérkőzést, amikor a Roland Garros elődöntőjében kifordult a bokája, és feladta a Rafael Nadal elleni meccset.

Öt nappal később szalagszakadás miatt megoperálták. Akkor a karriercsúcsot jelentő második helyen állt a világranglistán, amelyen most az ötödik pozíciót foglalja el.

(Borítókép: Michael Schwartz/picture alliance via Getty Images)

Rovatok