Index Vakbarát Hírportál

Fordított és nyert a világválogatott a Laver-kupán

2022. szeptember 25., vasárnap 19:52

Az utolsó napot négypontos hátrányból kezdő világválogatott legyőzte az európai csapatot a férfi teniszezők londoni Laver-kupáján.

Az európai együttes az első két napot követően 8–4-re vezetett, majd a vasárnapi nyitányon a párost a tengerentúliak nyerték, utána pedig az első egyesben a kanadai Félix Auger-Aliassime jobbnak bizonyult a szerb Novak Djokovicsnál, ezzel már – mivel a harmadik napi győzelmek három pontot érnek  10–8 volt az állás a világválogatottnak. A második egyesben az amerikai Frances Tiafoe legyőzte a görög Sztefanosz Cicipaszt, amivel 138-ra alakította az állást, és behozhatatlanra növelte az előnyt. A norvég Casper Ruud és az amerikai Taylor Fritz mérkőzését már nem is játszották le.

A pénteki győzelmek 1, a szombatiak 2, a vasárnapiak pedig 3 pontot értek. A végső sikerhez 13 pontot kellett elérni.

A Laver-kupát 2017-ben rendezték meg először Prágában, akkor az európaiak 15–9-re győztek. Egy évvel később Chicagóban és 2019-ben Genfben is címvédést láthattak a nézők: előbb 13–8-as, majd 1311-es európai sikert hozott a párharc. A tavalyi, negyedik összecsapáson is európai diadal született, mégpedig 141-es Bostonban, azaz most nyert először a Világválogatott.

Végeredmény:

Európa–Világválogatott 8 13

Rovatok