Index Vakbarát Hírportál

Rafael Nadal nem indul a Roland Garroson, visszavonulásáról is beszélt

2023. május 18., csütörtök 16:39

A 22-szeres Grand Slam-győztes Rafael Nadal bejelentette: nem lép pályára a május végén rajtoló francia nyílt teniszbajnokságon, azaz a Roland Garroson.

Sajtóértesülések már korábban megszellőztették, hogy Rafael Nadal javulni nem akaró csípősérülése miatt kihagyja az idei Roland Garrost, csütörtök délután pedig a spanyol teniszező hivatalosan bejelentette: nem vesz részt idén a párizsi Grand Slamen.

Rafael Nadal akadémiáján hívta össze a sajtó képviselőit, hogy bejelentse idei távolmaradását a közelgő francia nyílt teniszbajnokságtól.

A spanyol legenda már 14 alkalommal megnyerte a Roland Garrost, de idén egészen biztosan nem fogja növelni győzelmeinek számát múlni nem akaró csípőproblémái miatt. Mint elmondta, nagyon nehéz hónapok állnak mögötte, rengeteg számára kedves tornát kellett lemondani, de még mindig nem érzi azt, hogy képes lenne felvenni a versenyt Párizsban.

A koronavírus-járvány után sokkal rosszabb állapotban volt már a testem, voltak olyan pillanatok mikor nem élveztem az edzéseket, mérkőzéseket. Fájdalommal nem akarok játszani, így döntöttem úgy, hogy ameddig nem érzem magam teljesen készen arra, hogy visszatérjek a pályára, addig távol maradok a versenyzéstől. Nem akarom magam egy olyan helyzetbe hozni, hogy erőltetem a visszatérést, aztán csak még rosszabb állapotba kerülök. Nem tudom pontosan, ez mennyi időt fog igénybe venni, lehet még másfél hónap kell, de az is elképzelhető, hogy még legalább négy hónap, egyszerűen nem tudom

– mondta a 36 éves teniszező mallorcai akadémiáján.

Sokan tartottak attól, hogy Nadal bejelenti a visszavonulását, de egyelőre erről szó sincs. Mint fogalmazott, minden erejével azon lesz, hogy újra fájdalommentesen, tudása legjavát nyújthassa a pályán, de ennek érdekében még időre van szüksége. Tervei szerint a következő évben már egészen biztosan pályára lép, mely szezon lesz az utolsó profi pályafutásában.

Hiszek abban, hogy jó úton járok a visszatérésem felé, és azt teszem, ami a testemnek a legjobb. Reményeim szerint versenyképes állapotban leszek jövőre, és 2024 lesz profi pályafutásom utolsó éve

– tette hozzá Nadal.

Ennek ismeretében 2004 után idén először nem fog pályára lépni a spanyol teniszező a Roland Garroson. Rafael Nadal a januári Australian Openen elszenvedett csípősérülése óta nem lépett pályára és sorra mondta le a részvételt az észak-amerikai, majd európai tornákon.

A francia nyílt teniszbajnokságot május 28. és június 11. között rendezik Párizsban, a selejtezős mérkőzések pedig május 22-én kezdődnek.

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok