Index Vakbarát Hírportál

Jani Réka a selejtező második fordulójában búcsúzott Wimbledonban

2023. június 29., csütörtök 10:13

Jani Réka a női egyes selejtező második fordulójában búcsúzott a wimbledoni teniszbajnokságon, miután szerdán két játszmában alulmaradt a japán Hibino Naóval szemben.

Az első szettben 2:2-ig mindkét játékos hozta az adogatójátékát, majd a japánnak sikerült brékelnie. Előnyéből aztán nemcsak megélt, hanem 5:3-as vezetésnél egy újabb brékkel 42 perc leforgása alatt játszmaelőnybe került.

A második szettben Hibino ott folytatta, ahol az elsőt befejezte: előbb megnyerte a saját szervagémjét, majd elvette riválisa adogatójátékát.

A 2:0-s előny azonban gyorsan elszállt, Jani Réka könnyebb gémekkel, közte két brékkel fordított. A magyar játékos lendülete azonban megtört, japán riválisa pedig megállt a lejtőn. A hátralévő időszakban ugyanis már csak Hibino nyert gémet, és a japán teniszező a második mérkőzéslabdájával lezárta a küzdelmet, ami 1 óra 15 percig tartott.

A főtáblára jutáshoz három mérkőzést kell nyerni.

Amint arról korábban beszámoltunk, a férfiaknál Marozsán Fábián (3.) és Piros Zsombor (16.) is sikerrel vette a második akadályt, a csütörtöki játéknapon már a 128-as főtábláért játszanak. Marozsán (a világranglista 95. helyezettje) a német Maximilian Martererrel (169.), míg Piros (112.) a japán Mocsizuki Sintaróval (209.) találkozik.

Eredmény, selejtező:

női egyes, 2. forduló:

Hibino Nao (japán, 22.) – Jani Réka 6:3, 6:3

korábban:

férfi egyes, 2. forduló:

Marozsán Fábián (3.) – Elias Ymer (svéd) 6:3, 7:6 (7–1)

Piros Zsombor (16.) – Pablo Llamas Ruíz (spanyol) 6:4, 7:6 (7–1)

Rovatok